MSR-Military Surival Run 2017

Az MSR jött, látott és azonnal megszerezte a legkeményebb magyar akadályfutó verseny címet a résztvevők egybehangzó véleménye szerint. Nincs ez másképp szerintem sem, de ami ennél is komolyabb teljesítmény az az, hogy nem csupán hatalmas kihívást jelentő, hanem fantasztikus élményt nyújtó eseményként marad meg az emlékezetemben.

Sokan és gyakran kérdezik tőlem mi visz rá, hogy hajszoljam az ilyen fizikai igénybevételt jelentő versenyeket. Egyszerűen élvezem őket. Még csak pár hónapja kezdtem futni és kötelet mászni, de azonnal beszippantott ez a fajta sport. A futógép és konditerem után ez totál más igénybevétel alá helyezi a testet, amit sajna saját bőrömön is tapasztalok. Minél nagyobb prés alá helyez egy verseny, minél nagyobb kihívást jelent teljesíteni, annál nagyobb élvezet számomra végigmenni az úton a célig. A Swietelsky Military Run közben több alkalommal is elfogott egy euforikus érzés, hogy mennyire rohadtul jól érzem magam és mennyire mocskosul élvezem ezt, függetlenül attól, hogy épp a mocsaras, büdös tó közepén vergődtem át vagy épp beletérdeltem a víz alatt megbúvó farönkbe.

A pápai Caesar panzióban töltöttem az éjszakát ami csak 10 percre van a bázistól, úgyhogy nem jelentett gondot időben megjelenni a katonák által őrzött kapunál korán reggel. Név alapján hamar át is engedtek (a beígért átvizsgálás elmaradt) és további katonák mutatták az utat a versenynek kialakított területhez. Egy árnyékos részen leparkolva elbattyogtam a felállított katonai sátrak között a regisztrációhoz, ahol percek alatt kezembe nyomták a chipet és a rajtszámommal ellátott katonai pólót.

Az MSR jött, látott és azonnal megszerezte a legkeményebb magyar akadályfutó verseny címet a résztvevők egybehangzó véleménye szerint. Nincs ez másképp szerintem sem, de ami ennél is komolyabb teljesítmény az az, hogy nem csupán hatalmas kihívást jelentő, hanem fantasztikus élményt nyújtó eseményként marad meg az emlékezetemben.

Sokan és gyakran kérdezik tőlem mi visz rá, hogy hajszoljam az ilyen fizikai igénybevételt jelentő versenyeket. Egyszerűen élvezem őket. Még csak pár hónapja kezdtem futni és kötelet mászni, de azonnal beszippantott ez a fajta sport. A futógép és konditerem után ez totál más igénybevétel alá helyezi a testet, amit sajna saját bőrömön is tapasztalok. Minél nagyobb prés alá helyez egy verseny, minél nagyobb kihívást jelent teljesíteni, annál nagyobb élvezet számomra végigmenni az úton a célig. A Swietelsky Military Run közben több alkalommal is elfogott egy euforikus érzés, hogy mennyire rohadtul jól érzem magam és mennyire mocskosul élvezem ezt, függetlenül attól, hogy épp a mocsaras, büdös tó közepén vergődtem át vagy épp beletérdeltem a víz alatt megbúvó farönkbe.

A pápai Caesar panzióban töltöttem az éjszakát ami csak 10 percre van a bázistól, úgyhogy nem jelentett gondot időben megjelenni a katonák által őrzött kapunál korán reggel. Név alapján hamar át is engedtek (a beígért átvizsgálás elmaradt) és további katonák mutatták az utat a versenynek kialakított területhez. Egy árnyékos részen leparkolva elbattyogtam a felállított katonai sátrak között a regisztrációhoz, ahol percek alatt kezembe nyomták a chipet és a rajtszámommal ellátott katonai pólót.

A területen volt értékmegőrző sátor, elsősegély sátor, kajálda, az akadályokat bemutató állványok, valamint egy kinezio sátor amit még indulás előtt gyorsan igénybe vettem. Egyszóval minden amire csak szükség lehetett rendelkezésre állt, még hideg vizet-meleg is lehett csapolni a kihelyezett gépből.

Egyetlen szépséghibát mondhatok (nüansznyi dolog csak), mégpedig, hogy olyan pólót kaptam amibe kétszer is bele férhettem volna, lévén, hogy a méretekkel macerálást megspórolva mindenki bazi nagy pólót kapott ami tuti jó mindenkinek. A dolgot a büféből kölcsönkért ollóval oldottam meg a póló ujjait levágva, majd hátul a felesleget összecsomózva. Nem lett szép, nem lett divatos, de a cél a praktikusság volt.

9:40-kor bemondták a nevem, én pedig már bemelegítve rajthoz álltam, ahol az egyenruhás urak elmondták a tudnivalókat az időmérésről és sokadszorra is elismételték, hogy ha nem megy, inkább ne erőltessünk egy akadályt, nem éri meg lesérülni!

9:45-kor rekkenő hőségben elrajtoltam másik négy társammal, hogy első körben átveredjük magunk pár “pulzus beállító akadályon”. Ezt követően megmásztunk pár jó magas dombocskát, megsétáltattunk egy közepesen nehéz, homokkal töltött lőszeres ládát majd jöhettek a köteles akadályok.

Na, a kötél volt az amiből rohadtul nem volt hiány a verseny alatt… Lendvai Gábor katonai vezető ördögi elméjének köszönhetően a legkreatívabb módon használta fel a végtelen mennyiségben rendelkezésére álló kötélmennyiséget. Az első köteles feladat még könnyű volt, fela kötélen, át a fa ágai között, le a kötélen. Ezt követte az a verzió, amiben a kötél egy műanyag hordó belsejében végződött, nekünk pedig a hordó felett lévő kolompot kellett elérnünk.

A későbbiekben egy szép kis tó fölé lógatott platformra kellett kötélen a vízből felmászni és lejönni (ugrani). Nekem ez, illetve az e mellett lévő kocka volt a kedvencem a verseny alatt!

Forrás: infopapa

A brutális meleget tökéletesen kezelték a szervezők. Szinte minden ponton volt víz és már röhejesen jól el voltunk látva almával, banánnal, szőlőcukorral, energiaitallal! Nem volt semmi!

Számomra a legszórakoztatóbb a painball lövészet rész volt, melynél egy puskával 10 golyóból kellett eltalálni a messzebb, szél által lengetett kolompokat. Pár percig beszélgettem az ott csücsülő három katonával, majd egy golyóból el is találtam a célt 🙂 Hiába na, köszönöm Sasszem klinika!

Voltak komplex akadályok, amik több részből álltak és ha leestél a végén akkor buktad az egészet. Az alábbi képen látható akadály első része ha jól emlékszem függő kötélen mászás, majd hálón mászás alulról, végül kötélgyűrűk végig. Jellemző volt rám, hogy ahol leestem, ott mindig a legvégén tettem egy akadálynak 🙂

Forrás: infopapa

Meglepő módon a legfájdalmasabb akadály az itt látható rettenet. A lényege, hogy úgy kellett végig vergődni rajta, hogy nem érinthettük a földet vagy a piros vasat. Olyan bazi fájdalmas volt végig küzdenem magam rajta, hogy csak na :))) Ráadásul igen fárasztónak is bizonyult!

A többi akadály főleg kreatív kötésmászás, mászás, rúdmászás, kúszás, bunker, alagút volt.  Az akadályoknál mindig csak 1-2 ember volt mellettem, igazán családias volt így a hangulat 🙂

Összefoglalva tehát az MSR fantasztikus élmény volt, kiváló szórakozás és brutális erőpróba. Semmi sem állíthat meg benne, hogy a következőn is ott legyek, ahol már a jó eredményért megyek, mivel most csak az érdekelt, hogy élvezzem és ez maradéktalanul sikerült.

Adja magát a kérdés, hogy az MSR milyen egy Spartan Race-hez képest? Szerintem nehézségében egy Beast körül lehet, de a fő hangsúly itt nem a futás, hanem a megerőltető akadályok leküzdése, szóval nem egy kategória a kettő. Nincsenek burpeek és kötelezően végrehajtandó akadályok, úgyhogy nagyon remélem itt nem fognak megjelenni olyanok, akik nem hajlandók beletenni magukból annyit, hogy megérdemeljék a részvételt és a befutó csomagot. Nem szükséges mindenkinek dobogóra hajtani és ki lehet hagyni akadályokat, én is megtettem az utolsóval. De amíg bírta az alkarom addig nem hagytam ott úgy akadályt, hogy nem préseltem ki magamból az utolsó cseppet is (a kocka tetejéig kétszer másztam fel a vízből és zuhantam vissza pl.).