beszámoló

Nincs mit szépíteni, már-már betegesen keresem a kihívásokat. Az olyanokat amikben még nem volt részem vagy amit valószínűleg épp csak sikerül megcsinálni az erőmből ha megfeszítem magam. A triathlon is egy ilyen új dolog. Tudtam, hogy nehéz lesz, legfőképp azért, mert lényegében soha nem úsztam egy medence hossznál többet életem során és nem is tartozik kedvenc elfoglaltásaim közé.

A nevezést követően többször átnyálaztam a kapott tájékoztatókat, úgyhogy nagyjából képben voltam mit kell majd csinálni. Tömören: 1.5km-t kell úszni a Lupa-tóban, felpattanni a biciklire és 40km-t tekerni körbe a városban, végül 10km-t futni a városligetben. Ismerem a határaim már annyira, hogy a teljesítés miatt ne aggodalmaskodjak, viszont az úszás rész…

A verseny előtti napon (szombat) a Hősök-terén átvettem a rajtcsomagomat, ami egy SWIM és RUN zacskóból, chipből, karszalagból, matricákból és kulacsból állt. A SWIM zacskóba kellett tennem azokat a dolgokat amiket a biciklizéshez veszek fel, valamint az úszásnál használtakat ebbe raktam. A RUN zacskóba került az amit a biciklizés után leveszek és a futáshoz felveszek. A matricákat a zacskókra, biciklire és bukósisakra kellett feltenni, a kulacsból pedig (bármennyire is meglepő) inni kellett :)) A RUN zacskót leadtam a Hősök-terén, a biciklit pedig kivittem a Lupa-tóra, ahol “bedepóztam”, ami annyit tesz, hogy az én rajtszámomhoz tartozó helyre beállítottam és mellé tettem a SWIM zacskóm. A belépéskor a versenybírók ellenőrizték, hogy minden megfelelő e, valamint, hogy jól áll e a sisak a fejemen.

A SWIM zacskóba biciklis sisak, cipő, zokni, mez (a mez zsebeibe tablettás fiola, protein szelet, gél), sisak és ilyesmi került. A kulacsba reggel töltöttek nekem izót. A korábban leadott RUN zacskóba futóruházatot tettem.

Egy rettenetesen bőséges reggelit követően (zabkása minden jóval, két tükörtojás, lekváros kenyér) már fél nyolc felé kint voltam, megnéztem alaposan a dolgokat, bekaptam még egy almát, fotóztam és videóztam egyet. A strand részen volt a start, lehetett ülni, kávézni, sörözni és még enni is talán. A homokos, kavicsos parton még mezitláb is lehetett futkosni, az idő pedig kellemesen meleg volt, szóval minden adott volt egy csodálatos naphoz.

Kicsivel 9 után már a start szektorban álltam, vizet fröcskölve magamra a tóból. Kellően bemelegítettem és mikor véget ért a visszaszámlálás én is a vízbe vetettem magam. Abszolút új dolog volt nekem ez a feneketlen tó közepe felé úszás. Mindig is szépen a part mellett lubickoltam, sose tepertem be nagyon távolabbra. Valószínűleg aki gyakorlottabb úszó az csak kuncog ezen, de ez is olyasmi amit nem árt megtapasztalni, mert onnantól könnyebb lesz, én pedig pont az olyan kihívásokat keresem amik próbára tesznek. Az első 10 percben elég elveszettnek éreztem magam, a medencében pár alkalmas oda-vissza úszás egyszerűen erre nem készít fel. Mivel nem tanulmányoztam kellően az úszás útvonalát, többször is naiv módon azt hittem már a cél felé tartunk, de mindig csak egy újabb forduló volt. A táv felétől mocskosul fájni kezdett a levegővétel, borzalmas lehet a technikám. Ennek ellenére, mint minden más kihívásnál, ennél is odatettem magam és egyszer sem álltam meg pihenni a bólyáknál (másokat láttam, úgyhogy apró kis győzelemnek könyveltem el, hogy bírom pihi nélkül). Ha fájdalmasan is, lassan is, de kitartóan lapátoltam a vizet, míg végül partra evickéltem és bár tudtam, hogy úgysem lesz igaz, azt mondtam: soha többet 😀

Kocogva felkaptattam a depóhoz, gyorsan átöltöztem és már egy almát majszolva toltam kifelé a biciklit. A depón kívül egy darabon még sebesség és előzéskorlátozás volt, ezt követően már csapathattuk dél felé. Az útvonal kiválóan volt biztosítva, a bukkanókat tompították gumis anyagokkal, néha pedig még külön emberek is jelezték, hogy lassítás szükséges. A kereszteződéseknél rendőrök strázsáltak, próbálva feltartani azokat akik keresztezni szerették volna a pályát, ezekből pedig ahogy láttam bőven akadt. Sajnos minden biztosítás, a bolyozás (mikor sok biciklis egy csapatban, sűrűn teker) tiltása ellenére is történt baleset, valószínűleg azért, mert egy biciklis hátulról nekiment a másiknak. Vannak veszélyek na…

Az útvonalon frissítőket tartottak ki a staffesek, hogy le se szállva a bicikliről elvegyük tőlük a kínált dolgokat. Hát…nem volt ez sem veszélytelen, de sikerült egy szelet babánt meg valami gélt elcsípnem, amivel ügyesen összedzsuváztam a biciklit és magamat,  ez pedig fél órás bicili tisztítást jelentett napokkal később. Ezen a napon a legjobban a biciklizést élveztem. Szikrázó napsütés, sík pálya, tekerés a Duna mellett, át az alagúton, hídon… Szerintem ezt mindenki élvezné 🙂

A célba érkezésnél bringáról leszállás, betolni a depóba a saját rajtszámomhoz, bicikli lerak, cucc felkap, öltözés a RUN zacskóból elővett futó cuccba, biciklis cucc a RUN zacskóba, zacskó bedob a konténerbe, futás!

A futás lényegében három 3.33km-es kör volt a Városligetben. Elég jó időt futottam ahhoz képest, hogy ez volt az utolsó szám. Az én sajátságos stílusú futásom abból áll, hogy egy darabig gyors tempót futok, majd sétálok egy kicsit. Nekem ez vált be, fáradtan ez egy kiváló taktika szerintem 🙂

A futókörön két ponton volt frissítés, ami abból állt, hogy rendkívül lelkes fiatalok tartották kezükben átvételre a vizet, kóla-redbull, kóla-iso, iso, energia gél, víz és hasonló frissítőket. A rendkívül lelkest úgy értem, hogy folyamatosan kiabálták mit kínálnak épp az embernek, az én fülemnek egy kicsit nagy hangerővel 🙂 A harmadik kör végén szimplán be kellett futni a célba vezető kapun, ahol az ember nyakába akasztották az érmét, majd átvehette a pólót és megpihenhetett az Athlete’s gardenben. Erről a gardenről ejtenék pár szót, mert ha valami, akkor ez rendkívül pöpecül volt kivitelezve. Az alábbi fotón bal oldalon lévő kék szektor az, a verseny előtti a napon. A gardenben volt: alkoholmentes sör, energia szelet, protein ital, tésztás étkező (én itt csak lekvárt ettem a verseny után, de az is finom volt), kanapék, amikre párásító ventillátorok fújtak hűvös levegőt, 2-3 medence (!), nyújtó rész hengerekkel… Azért valljuk be, ilyesmivel nem sűrűn találkozni, úgyhogy ez bennem nagyon pozitív benyomást keltett.

Végül pedig itt a vége, célfotók:

A képekért ezer köszönet Babály Mónikának!

Remélem sikerült kicsit átadni, hogy milyen volt a Budapestman. Nekem tetszett, élveztem és szép emlékeket őrzök majd róla. Első triathlonnak, videózással, hibákkal és lazázással együtt elégedett vagyok a “teljesítményemmel”, jövőre majd javítok rajta 😉

Következő beszámoló a Spartan Race Kubinska Beast állomása lesz szeptember 9. után.