Hurricane Heat Nagykanizsa

A Spartan Race a Sprinttel kezdődik. Ez a belépő szint, a legrövidebb táv, majd ezt követi a Super és a Beast. Ezt a hármat teljesítve készül el az első Trifectád. Egy év alatt ahányszor teljesíted ezt a hármat, annyi Trifectád lesz. A legtöbb ember egy Trifectát tűz ki céljául, akit elkap a gépszíj többet. De mi van akkor ha véredben van a hideg, a sár és a vágy, hogy megtudd a fizikai és mentális határaid? Ez esetben számodra ott a Spartan másik, Endurance nevezetű ága. Ez tartalmazza a Hurricane Heat 6 és 12 órás (az idén csak USA-ban elérhető 24 órás) eseményét, valamint az Ultrát.

A Hurricane Heat úgy született meg, hogy az USA-ban egy hurrikán miatt le kellett fújni az egyik versenyt, de az emberek nagyon csalódottak voltak, így a szervezők azt mondták, aki elég bátornak érzi magát jöjjön el és valami egészen újat találnak ki. Így született meg a HH. A HH egy csapatközpontú verseny, melynek alapja a Warrior Ethos (Harcosok Kódja) és a cél, hogy a lehető legzordabb körülmények között, sötétben, hidegben, esőben, hóban próbára tegyék a kitartásod, eltökéltséged és csapatmunkára való képességed, anélkül, hogy tudnád pontosan mi vár rád az adott megmérettetésen.

Már az elején azzal kezdtem, hogy össze rántottam az embereket egy közös chatbe, mint kiderült jól is tettem, a csapatmunkára már Nagykanizsa előtt is szükség volt. A HH előtt egy héttel mindig a Spartan Race Endurance Europe Facebookon egy videóban bemutatja a gear listet (a felszerelést, melyet kötelezően magaddal kell vinned). Ennek vannak állandó részei, melyek váltakoznak (duc tape, kötél, kés, fa tábla, mentőmellény, gyufa, etc.) és vannak néha teljesen újak. Ez esetben mi nem kaptunk ilyen gear listet (azon kívül, hogy igazolvány, felelősségi nyilatkozat), hanem azt mondták, hogy a héten pár nyomot tesznek közzé, melyek alapján nekünk kell eldöntenünk, hogy mit tartunk szükségesnek magunkkal vinnünk.

Ebből mi arra következtettünk, hogy amire szükségünk lehet:

  • mentőmellény
  • kötél
  • kés
  • gyufa
  • duc tape

A verseny előtti napon végül egy helyszínről bejelentkezős videóban azt mondták, hogy a víz csak 1 méter mély, aki nem tud úszni hozzon mellényt. Így már biztos volt, hogy a mentőmellény nem kötelező, csak ajánlott. Már csak várni kellett…

Szombaton kb. 3 óra alvást követően ébredés, reggeli, öltözés és indulás a fesztivál területre. Előző nap már körbe jártam, így pontosan tudtam hol kell parkolni és hová kell menni. A sötétségben a fejlámpák fénye jelezte hol kell becsekkolni a HH-ra, fekete ruhás emberek beszélgettek még álmosan a regisztrációs asztaloknál, miközben piros ruhás férfiak körmöltek papírok felett. Ismerősök üdvözölték egymást, viccelődtek, hogy oldják a feszültséget, majd hamarosan felhangzott a “lets go” felkiáltás és mindenki megindult a piros ruhások után.

Egy tisztásra érve sorba állítottak mindenkit és a bemutatkozás követően elmondták a szabályokat:

  • Ne kérdezzünk
  • Ha egyet sípolnak 1 burpeet kell csinálni
  • Ha a Warrior ethos-t mondja ismételnünk kell
  • Ha azt mondja We are, mi azt feleljük The storm!
  • Ha azt mondja AROO mi azt kiabáljuk AROO

Ezután kis bemelegítés következett, burpee, jumping jack formájában főleg. Ismét sorba állás, majd fényrudak kiosztása, amit megtörés után a nyakunkba kellett akasztanunk. Ez adta meg, kikkel alkotunk csapatot a 63 emberből. Nekem a piros jutott (a piros-fekete a kedvenc színpárom!), majd felhangzott az utasítás, hogy álljunk csapatonként külön sorba. Volt akinek könnyebben, volt akinek nehezebben ment, hiszen a többség számára új volt ez a fajta rendszer, de hamar sikerült ez is.

Következő feladat: mindenki kapjon fel egy autógumit, álljon vissza a sorba, majd jobbra fordulás és kövessük a drillmastert. Egy perces séta után a tó kisebb öblének partjához értünk, ahol a feladat az volt, hogy tegyük le a gumikat, menjünk a vízbe, csatárláncot alkotva érjünk a túloldalra, majd ha átért az első ember adogassuk a gumikat egyenként. Mit ne mondjak, igazi wellness hőmérséklet volt hajnali 4-kor a tóban, mellig/nyakig érő vízben. A hőmérsékletét valahova 14 fok körül tenném, az első pár perc nem volt vészes, de a hűvös víz lassan kiszívta a testőmérsékletünk, aztán jött a vacogás. Végül az utolsó gumi is útra kelt, miután azt átadtuk, megindulhattunk a túlpartra.

A vízből kievickélve gumik fel, futás a hídon át a starthoz. A kihülést megelőzendő ismét kis ugrálás következett, majd kaptunk pontosan 3 percet arra, hogy párt válasszunk és összekössük egyik lábunk és kezünk. Szerencsére a mögöttem álló bajtárs pont hasonló magasságú volt, így rögtön “lecsaptam” rá, számítva arra, hogy bármilyen feladatot is kapunk, egy hasonló termetű társsal könnyebben hajtjuk azt végre, mintha lenne köztünk 30cm különbség. Hamar megvolt a kötözés (köszi duc tape és kés), így maradt majdnem 1.5 percünk.

A lábaink és kezeink duc tape-el összekötve nyomnunk kellett pár burpeet, feltételezem, hogy kimelegedjünk kicsit és kiderüljön, ha az összekötözés nem megfelelő. Utasítás szerint megindultunk az éjszakai úton és vagy 20 percig vonszoltuk egymást, követve az előttünk haladókat, meg-megállva, hogy bevárjuk társaink. Láttunk pár embert akik hármasával voltak össze kötve, feltételezem ők kicsúsztak az időből. Szegényeknek jóval nehezebb dolguk volt hármasban mint nekünk..

A következő akadály egy sorompó volt. Először azt hittem felette kell átmennünk és már nagyban gondolkodtam a kivitelezésen, mikor megláttam, hogy “csak” alatta kell átcsúsznunk. Kár volt itt megkímélni minket, felette mókásabb lett volna 😛

Ezután elérkeztünk egy farönkökkel telepakolt részhez, itt levágtuk magunkról a duc tape-et és megvártuk míg kijelölnek számunkra egy szimpatikus rönköt. Voltak köztünk szerencsések (normál, sima feületű rönk) és kevésbé szerencsések (mutáns, szteroiddal hízlalt rönk), de mindenki elviselte amit kijelöltek számára, utólag is vállveregetés a rönkcipelés hőseinek!

Ismét egy kis testmozgás, majd három percet kaptunk rá, hogy a rönk két végét hozzákötözzük magunkhoz. Muszáj megjegyeznem, hogy mivel 63-an voltunk három drillmasterre, így az információk elég nehezen terjedtek esetenként, cserébe elég elnézőek voltak velünk.

A rönköt tehát én húztam az egyik végén, társam a másikon, ezt pedig úgy kellett kivitelezni, hogy egymással egy vonalba haladjunk, tehát a rönk keresztbe legyen húzva az úton. Egy darabig ezt a vonszolósat játszottuk, míg fel nem értünk a torony aljához. Itt fej felett kellett tartani, guggolni vele és hasonlók, míg az utolsó pár is be nem ért. Ezután kaptunk egy percet enni, inni, etc.

A rövid pihenőt követően hű társunk lecipeltük a lejtőn, ahol ugyebár az első pár akadálya volt a Sprint pályának. Mi ezeket visszafelé kellett, hogy teljesítsük a rönkökkel úgy, hogy nem érhettek az akadályokhoz különben burpee járt érte. Ez egy közel fél órás szenvedés volt, az utolsó akadálynál pedig már időre le kellett tenni az összes rönköt és feltartani a kezeink, úgyhogy amint letettük a sajátunk, rohantunk vissza segíteni másoknak, amint az Kis Pál fotós videójában is látható:

Megvolt a csapatmunka, úgyhogy a következő rész az autógumikon át vezetett a fesztivál területhez, ahol ismét vízbe kellett mennünk, majd ki a szárazföldre. Itt a át kellett operálni őket a Slip Wallon, ami abból a szempontból volt könnyített, hogy csak le kellett csúsztatni őket a falon, szóval nem volt nagy ördöngősség, ám így is rejtett magában veszélyeket a művelet.

A Slip Wall után jött az A Cargo, ez már kicsit nehezebb volt, egyrészt mivel magasabb volt, másrészt mivel folyton beakadtak a rönkök a hálóba, de a csapatmunka itt is meghozta gyümölcsét.

A cargon átverekedve magunk jöhetett a Hercules Hoist, aminél fejenként ötször kellett felhúznunk 3 fős csapatokban a zsákot. Itt sajnos hülye voltam és önkéntelenül is a verseny alatt  érvényes szabályok szerint álltam neki felhúzni a zsákot, aminek az lett a vége, hogy a harmadik felhúzás feléig jutottam csak (ugye az a szabályos, ha egyhelyben állsz és úgy húzod kontrolláltan fel-engeded le), pedig nyugodtan csinálhattam volna könnyebben is. Nem baj, remek társaim gyorsan lenyomták a maradék két felhúzást helyettem, míg a várakozók plankeltek a földön.

Ezután ismét tó egy jó darabig, a kikecmergés után pedig a rönköket letéve sprintelni kellett a 7ft falig, átmászni rajta és vissza. Itt következett a HH egyik fontos eleme, a szögesdrót. A rönköket a szögesdrót alatt kellett átnyomni, miközben a tóból vett vízzel locsoltak minket. K.va hideg volt! A rönkök folyamatosan megakadtak a dagonyában, így mikor nagyot löktünk rajta, szinte előre robbantak, ami nagyon veszélyes volt. Millimétereken múlott jó pár komoly sérülés, sajnos egyikünk itt összezúzta az ujját két rönk között is feladni kényszerült.

Rendkívül lassan haladtunk, bár mindent megtettünk amit lehetett, a szögesdrót alatt kúszva áttolni ezeket a rönköket a dagonyában nagyon kemény feladat volt. Mi már végeztünk a rönkjeinkkel és épp másoknak segítettünk, mikor megérkeztek az első elitesek, nekik pedig azonnal helyet kellett biztosítanunk. Látva, hogy ez így nem lesz jó szóltak, hogy kapjuk fel a rönköket és álljunk ki az akadályból velük, majd megint a tóba zavartak minket.

Itt jó sokáig caplattunk a nádasok mellett, egész nyugis volt bár pár perc után elkezdtünk kihülni. A vízből kimászva a rönköket le kellett helyezni és plankelni, míg meg nem jött mindenki. Mikor mind megvoltunk a sor végétől kezdve mindenkinek egymás után át kellett kúsznia a plankelő társakon és újra plank állásba helyezkedni. Nem mondom, voltak kínkeserves nyögések, káromkodások és röhögések a procedúra alatt 😀

Valahol itt lehetett az is, mikor a Monkey Baron kellett átjutnunk csurom vizes kezekkel, ha pedig valaki leesett akkor az egész csapatnak 10 burpeet kellett nyomnia. Volt akinek sikerült, de a többség a vizes fűre pottyant, úgyhogy bőven volt teljesíteni való burpee számunkra itt.

Ezzel végezve jött a másik emlékezetes feladat. A rönköket a vállainkon egymás mellett sorakozva, hidat kellett alkotunk az egyik hölgy társunknak, majd mikor rajtunk átjutott a sor elejére menve folytatnunk kellett a hídépítést. Ezt egészen a célterületig csináltuk, fogadva a fesztivál területen lévők bíztatását és gratulációit, amiért utólag is köszönet a HH-sok nevében 🙂

A kálváriánk persze meg-megszakította egy We are felkiáltás, amire a csapat bőszen üvöltötte a THE STORM választ, vagy ismételte az AROO-t a drillmasterek után. Brutális érzés ezt megtapasztalni, a végére már magunktól is csináltuk, erőt merítve a közös csatakiáltásból.

Mikor végül elég messzire vittük a hölgyet a hidacskánkon, a rönköket vállra kapva ismét túlmentünk a fesztivál területen egy ösvény aljához. Itt volt egy szusszanásnyi időnk, a rönköket pedig megint ketten kellett húzunk az emelkedőn felfelé. Ekkor már felkelt a nap, a madarak pedig eszméletlen hangosan csiviteltek az erdőben, szóval megvolt a maga szépsége na 🙂

Az emelkedő tetején rönk vállra kap és pont a Sprintesek mellett mentünk el, akik a miénknél kisebb gallyacskáikat vitték épp felfelé, de nagyon aranyosan bíztattak ők is bennünket 🙂

Itt következett a “Büdös-tó”, aminek az egyik (tisztábbik) felén a Sprintesek haladtak át, de minket az állott (rendkívül büdös) részen hajtottak keresztül. Fúj 😀

Miután kikászálódtunk rövid sétát követően a köteleket levágva visszatettük a rönköket oda ahonnan hoztuk, majd a parkolóig felváltva kellett cipelnünk egymást az úton. Hát.. voltak érdekes párosítások annyi szent 😀 Szegény Vivinek a 90 kilós Petit kellett cipelnie a hátán és hősiesen cipelte is! Nekem is felajánlotta a társam, hogy majd ő visz (ő se volt egy nádszál termet), de ha szenvedni kell hát szenvedünk együtt 🙂

Az út végére érve át kellett sprintelnünk a parkolón egy árokig, majd hosszú ideig ebben a büdös, dagonyás, náddal és mindenféle éles dologgal teli árokban menetelnünk hosszú ideig. Az árok végére érve egy kis száraz részen bevártuk a többieket és a drillmasterek vezére beszédet intézett hozzánk, miután magyarul megtanítottuk neki a We are the storm-ot 🙂

Itt azt mondta, hogy már majdnem végeztünk, azonban itt a csatorna nyílása mellettünk, ennek a végén egy dunk wall lényegében és jön a tó. A tavon pedig át kell úsznunk a szigetre. Ennyit arról, hogy a víz csak 1 méter mély!!!

 

Nem fogok hazudni, a táska miatt csak mellúszás jöhetett szóba, a láb nem ért le, a víz alá bukva pedig lefagyott az ember arca (pedig nem volt annyira hideg az idő). Megerőltető volt és fárasztó, az utolsó pár méteren már komoly gondot okozott teperni (nem vagyok egy nagy úszó na), de persze mindig több van az emberben mint gondolá, úgyhogy mindenki sikeresen partra evickélt. Külön gratula Török Laci barátomnak aki bár nem tud úszni (vele barátkoztunk össze Liberecben), átvergődött a tavon!

Aki már partra ért annak a változatosság kedvéért planking, burpee és jumping jack volt a jutalma, míg az utolsó is megérkezett. Ekkor végül körbe álltunk és meghallgattuk a drillmasterek gratulációját, hogy sikeresen teljesítettük a 6 órás Hurricane Heatet. Megkaptuk a jutalom csomagunkat (dögcédula, póló, karkötő, felvarró) és véget is ért a kaland.

A leggyakoribb kérdés ami felmerül a Hurricane Heat-ekkel kapcsolatban az, hogy miért? Talán a legközelebb az állhat az igazsághoz, hogy az ember kíváncsi, vágyik a saját határai megismerésére, azok kitolására. Ezen kívül hatalmas élmény volt végig csinálni ezt a HH-t a társaimmal, rengeteg új érzéssel és szép emlékkel gazdagodtam és nem hazudok azt hiszem, ha kicsit túlzóan, de azt állítom, hogy jobban megismertem magam és ennek hatására “több” lettem.

Köszönöm a rengeteg remek embernek akit megismerhettem és egy csapatban szenvedhettem, köszönöm a két kiváló fotósnak Kis Pálnak és Jakab Attilának, hogy velünk tartottak, valamint Szigligeti Attilának is a remek fotókért, amiket a fesztivál területen lőtt. Köszönöm a nézőknek és barátoknak a bíztató szavakat felénk, sokat jelentett!

Én pedig nem állok le, már be vagyok regisztrálva a Donovaly 6 órás HH-ra is, szeptemberben jön az Ultra, októberben pedig a 12 órás Hurricane Heat zárja a kört Miskolcon. Szólok, ha elértem a határokat 😉

 

 

 

Ha tetszett kövess Facebookon / Instagramon, és csatlakozz Krypteia csoportunkhoz 🙂

Verseny előtti feltöltés – érthetően

Elég meredek posztokat olvasok most az év első magyar versenye előtt, úgyhogy leírom érthetően mi ez a verseny előtti feltöltés mizéria. Fontos, hogy ha csak egy rövid távú versenyre...
Tovább

Garmin ForeRunner 645 Music teszt

A Garmin Magyarország jóvoltából egy hétig használhattam legújabb modelljüket, a Forerunner 645M-et. Különlegessége, hogy ez az első olyan Garmin óra, amely zene tárolására és lejátszására (bluetooth-on keresztül) is alkalmas. Az eddigi modellek csupán irányítani...
Tovább

Spartan etikett

Az etikett francia eredetű szó, amely az abszolutizmus virágkorában, Versailles-ban keletkezett. Az estiquette szó a sticke kifejezéssel állhat kapcsolatban, ami az udvari rang szerint összefűzött...
Tovább

Így készülj az első Spartanodra

Közeledik az év első magyar Spartan versenye, melyre pár óra alatt elfogyott minden jegy, úgyhogy borítékolható, hogy szép számmal lesznek első bálozók. Sok ismerősömtől hallottam...
Tovább

Téli versenyek

Hull a hó és hó-zik-zik-zik, a Spartan nem fá-zik-zik-zik. A francot nem. Itt a tél, mindenki piheni a kisebb-nagyobb sérüléseket, de már tele a regisztráció a közelben megrendezendő téli versenyekre, sok ember pedig még nem próbálta ki magát hasonlón és majd minden...
Tovább