Litovel Sprint beszámoló

A múltkor szó volt róla mi vesz rá valakit, hogy elmenjen Hurricane Heatre. Most jöhet a kérdés, hogy mi a fene vesz rá valakit, hogy amint lehet másikra menjen el?! Lehet nem volt elég kemény az első? Tudni akarom miben más egy újabb? Milyen ha nincs víz benne? Emelni akarom a terhelést? Talán egy kicsit mind, de nálam az utolsó elég erősen játszott. Nagykanizsa egy lankás terep volt, szép idő, Donovaly egy síparadicsom meredek emelkedőkkel. Lenyomni a HH6-ot, közvetlen utána lefutni a Sprintet, másnap pedig a Supert. Mekkora terhelés ez a lábaknak, a felső testnek? Nézzük csak..

A szokásos általam szervezett mikrobuszos utazást követően átvettük a minden igényünk kielégítő, pályához közeli apartmanokat, de a folyton szakadó eső miatt lemondtunk a tervezett tavi fürdőzésről és sziesztáztunk egyet. Ébredést követően lecsekkoltuk a fesztivál területet, majd elautóztunk a közeli Besztercebányra bevásárolni, végül este vacsoráztunk egy fantasztikusat a közeli étteremben, ahol csak nekem sikerült ráhangolódni az élő zenére 😀 

Hajnali 1-kor ébresztő, készülődés, majd irány a fesztivál terület. Nem siettem el, utolsóként csekkoltam be, üdvözöltem a pár ismerős arcot, valamint a drillmastereket, akik mosolyogva konstatálták ismételt jelenlétem és érdeklődtek, hogy Kubinskán látnak e.  A “Follow Martin” felkiáltás után a színpad előtt elhangzott az üdvözlő beszéd, megnézték megvannak e a szükséges felszerelések, majd mindenki kapott egy fényrudat, illetve kiosztottak három fűrészt. Én profi csomót kötöttem a madzagomra, majd szomorúan realizáltam, hogy vagy a fejem nagy, vagy a madzag rövid… szerencsére volt tartalék madzag, úgyhogy kis kötögetést követően futhattam én is a többiek után.

A csapat először végig ment egy A-cargon, majd a szögesdrót alatt kellett áthúzni magunk a deszkáink segítségével. Mondanom se kell, hogy bár víz nem volt, a közepesen magas fűtől csurom vizesek lettünk. Mikor elsőnek átértünk felhúztuk a drótot a mögöttünk jövőknek, akik így nem akadtak már be úgy mint mi.

Kis futás után megérkeztünk a Multirig-hez, amin csak gyűrűk voltak ez alkalommal. A szabályok már ismerősek: ha egy csapattag leesik 10 burpee mindenkinek. Amelyik csapat elsőként abszolválja 10 burpee, a második 20, a harmadik 30.

“Tapasztaltként” átvettem a csapatom vezetését, elsőként ugrottam neki a gyűrűknek és könnyedén csengettem is a végén. A csapatunkból kb. 5-6 ember eshetett le, úgyhogy bár burpeeztünk egy kicsit, elsőként fejeztük be a feladatot.

Futás a Hercules Hoisthoz. Feladat: 2 fős csapatok, az egyik planking pozícióban vár, míg a másik ütközésig felhúzza a zsákot, kontrolláltan vissza engedi, lenyom 5 burpeet és ezt ötször megismétli. A negyediknél már majd kiszakadt a karom, az ötödiket pedig kínkeservesen sikerült csak megszenvednem, percekig nem éreztem utána a kezeim. Hazudnék ha azt mondanám ezután sikerült példa értékű plankinget bemutatni bármelyikünknek, de azért igyekeztünk.. Végül engedélyt kaptunk rá, hogy segítsünk a társunknak (a mázlista!) és futhattunk tovább.

Kötélmászás. Egyszer fel, csengetni, aki nem tudja megcsinálni kiesik. Ismét mentem elsőnek, pár másodperc és jöhettem is le. A csapatom többi tagja is könnyedén vette, viszont a másik két csapatban a lányt és egy másik srácot 3-4 ember tolt fel. Távol álljon tőlem a kritizálás, hiszen én se vagyok hibátlan, de szerintem felkészületlenség, ha valaki már a kihívás elején nem képes egy csont száraz, rövid kötélre felhúzni magát egyszer.

A következő megállóhoz futva sátrak mellett mentünk el, belőlem meg kibújt a kisördög, úgyhogy elüvöltöttem a “We are”-t és jött is rá a válasz a többiektől ébresztő gyanánt az ott alvóknak 😀 Feladat: 300 (valójában 500) homokzsák átcipelése kb. 700-900 méterre időre, minden plusz perc 10 burpee. Először egyenként vittük őket, majd később a srácok fel akarták osztani adogatósra, úgyhogy azt mondtam akkor osszuk fel három részre a távot, a piros csapat az elsőn adogat, aztán a többiek. Félsikert értünk el, mert voltak aki vagy nem értették vagy nem akarták érteni az elgondolást, végül kicsit felemásan, de megvalósult a terv. Cirka 2 órát tölthettünk a cipekedéssel, az idő egybe folyt, monoton mormogások hangzottak csak el, ahogy egymásnak adtuk a zsákokat.  Végül az utolsót is sikerült áthelyezni, kaptunk pár perc pihenőt és bejelentették, hogy a plusz 450 burpee-től eltekintenek 😀 

A cucc leadását és bemelegítést követően a rajthoz állva vártam a kezdést. A hypeolást végző szakállas úriember úgy gondolta, hogy ő még a startnál is bemelegíti a rajtra várókat, aminek én annyira nem örültem… Cseh nyelven instruálta a versenyzőket a mikrofonba, hogy mit csináljanak, de mivel én egy mukkot se beszélem a nyelvet csak próbáltam nem túl nagy késéssel utánozni a többieket amit épp csináltak. Képzelhetitek, hogy rögtön az első sorban mennyire nézhettem ki hülyén ahogy jobbra-balra sasolok és úgy próbálom utánozni a többieket, mint valami ötéves a felnőtteket, szóval utólag is köszi szakállas srác, hogy komplett hülyét csináltál belőlem! 😀  

A startot követően a már jól bevált autógumikon szökelltünk át, majd rögtön beleugrattak minket a híd mellett a folyóba (vagy inkább patak? ahhoz túl széles és mély volt..). Őszintén szólva erre nem számítottam. A hídhoz közeledve totál azt hittem át fogunk futni rajta, úgyhogy maradt kb. 1.5 másodpercem konstatálni, hogy a hídon átkelést most bizony felváltja egy segges a vízbe. Ez az idő sajnos arra sem volt elég, hogy eszembe jusson, hogy levegőt vegyek mielőtt becsapódom (mentségemre szolgáljon, hogy 2 napja nem aludtam és aznap is csak 2 órát), így sikerült bebiztosítanom, hogy a verseny hátra lévő részében ne aggódjak olyasmi miatt, hogy szomjas vagyok 🙁

Két nehezebb pontja volt a pályának számomra ahol meggyűlt a bajom. Az egyik a Monkey Bar, amire botor módon kéztörlés nélkül csak úgy felugrottam (igen, valamennyit segít ha letörlöd a kezed) és rögtön le is csúsztam. A másik a Multi Ring, amire rossz technikát használtam. Mindkettőnél a referee engedélyével a 30 burpeet követően ismét felmentem, hogy újra megpróbáljam. Bár fáradt voltam a nem alvástól, egyszerűen nem akartam úgy hazamenni, hogy nem hoztam ki a maximumot a lehetőségeimből. Sokkal könnyebb csak vállat vonni “nem sikerült” , lenyomni a 30 burpeet és futni tovább. De lenyomni a 30 burpeet és rögtön megint megpróbálni? Na az ilyen kihívásokat szeretem! Sajna a multi teljesítéséről nincs felvételem, nem indult el a kamera, de itt a Monkey Bar és a kötélmászás.

Ez pedig a pályán felvett anyag többsége összevágva (kivéve amiről külön videó van vagy nem vettem fel)

Helyszíni élő bejelentkezés utólag visszanézhető, valamint a legjobb Litoveli emlékem ezen a csodás folyó marad amiben mindenki kedvére tisztálkodott és lubickolt a verseny után 😀

Bízom benne, hogy jó beszámolót sikerült készítenem, ha elnyerte tetszésedet iratkozz fel csatornáimra 😉