Military Survival Run 2018

Tavaly nyílt meg először a hazai katona terepfutó verseny a civilek számára a Swietelsky Military Survival Run, amin egy igazi élmény volt részt venni, úgyhogy nem volt kérdés, hogy idén is ott a helyem a Pápai légibázison! A nagy izgalmak közepette BP-n hagytam a szokásos zabkásám, így a Balatoni nyaralóban lévő egyiket faltam be a verseny reggelén, mely mint utóbb kiderült, bár zab alapú volt, bőven adtak hozzá glutént (gluténérzékeny vagyok), így a verseny sajnos számomra a konstans hasfájás miatt nem lett egyénileg sikeres, mint szerettem volna, de erre tekinthetek úgy, hogy nekem egy fokkal még nehezebb volt az egész 🙂

A  bázis bejáratánál az egyenruhások pikk-pakk beengedtek, ismerve a járást pedig pár percen belül már pacsizhattam is Lendvai Gáborral, a verseny főszervezőjével és a szivatós akadályok jó részének kiötlőjével, akit a legtöbbször szidhatunk a verseny alatt. Jó érzés, hogy egyre több olyan ember köszön/ismer fel, akivel még nem találkoztam azelőtt, de persze bőven akadtak ismerős sporttársak is, hiszen már messze földön híre ment a tavalyi versenynek idehaza, úgyhogy aki a legnehezebb akadályfutásra vágyik, az ide jön. A helyszín elrendezése hasonló volt a tavalyihoz, a regisztráció pár perc alatt megvolt és már melegíthettem is másokkal a rajtra.

Idén a rajtolás az első akadály volt, mivel azt találták ki, hogy nagy fém ketrecekbe kell bemásznunk amíg eldördül a képzeletbeli startpisztoly. Egyszerre nyolcan rajtoltunk el 5 perces hullámokban és csupán 195-en voltunk, így többnyire nem volt nagy tumultus. A folyamatos haladást egy sárga karszalag is biztosította a legügyesebbeknek. Ez a karszalag addig volt a csuklónkon és biztosított elsőbbséget, amíg sikeresen teljesítettük az akadályokat, az első sikertelen/kihagyott akadálynál levágták rólunk, ezt követően pedig előre kellett engednünk azt akinek még meg volt.

A második akadály autógumikból állt, ez alatt kellett átmászni, majd jöhetett a tavalyról ismert kötélháló alatti mászás. Kis kocogás és már vehettük is vállra a lőszeres ládát, hogy elvigyük egy körre susnyásban. Újabb kocogás és jött két olyan akadály, ami már az elején megalapozta az alkarok hangulatát!

Tüzoltó fecskendőn fel, majd kötélen végig, félúton egy gumival. Ez még okés volt, én konkrétan átbújtam a gumin belül 😀

No, de itt jött a cseppet sem vidám akadály, melynél a metódus az volt, hogy hálón fel, kötélen végig, hálón le, alul át (földet nem érintheted), hálón fel ismét és kötél a szalagig. Hát basszus, így utólag bele gondolva tényleg jobb megoldás lesz a jövőre nézve ha a köteleken nem alul mászok, hanem felül csúszok végig hason. Borzasztóan elfárasztja a karokat, kezeket ez a folyamatos kapaszkodás.

Sikeresen véve ezt is, megérkeztem a hordós kötelekhez, ezeket már tavaly is nagyon bírtam. A trükk az, hogy jó mélyen benyúlj a hordóba, felhúzd minél magasabbra a lábad és ha itt sikerül kulcsolni, már feléred a hordó feletti köteles részt, amibe megkapaszkodva már rácsaphatsz a kolompra.

Kis domb/bunker futás után küzdhettem át magam a kötélszíven, amit én konkrétan fejjel lefelé csináltam meg, majdnem fejre esve (szerencsére nem volt fotós). Újabb kocogás, a már ismerős tavak partján, úgyhogy már tudtam a tavalyi kedvenc részemhez érkezem: a tóhoz. Itt a Pók elnevezésű új “horror” akadály fogadott. Vízbe be (láb nem ért le), kötélen fel, át a háló alatt, kötélen le, úszás. Nekem nagyon bejött!

Kis csatornázás után egy laza kötélen járás, majd ismét egy kedvenc, amit tavaly nem sikerült abszolválni: Tömlőn fel (nem ám sima kötél!), kötélre átkapaszkodni, mászni rajta végig (felfelé!), ismét átkapaszkodni egy kötélre, erről pedig ráállni egy kötélhálóra. Itt jöhetett egy kis pihi, alul átmászni, végig a hálón és megállni egy fákhoz rögzített rúdot. Ismét pihi, majd végig kapaszkodni a kötélhurkokon! Ez az MSR egyik legkomplexebb akadálya (ez az egész EGY akadály!), de még mindig nem a legnehezebb…

Könnyed átmozgatás után ismét egy egyszerű, de annál kellemetlenebb kreálmány jött. Rövid kötélre fel, átkapaszkodni egy tömlőre, majd tovább a hurkokként felfűzött tömlőkön, de nem érhettünk a felső kötélhez! Borzalmasan kényelmetlen volt, ugyanakkor a bázis szúnyog állományának páncélozott hadosztálya itt állomásozott és csípte szét a seggünk, míg a tömlőkön szenvedtük át magunk 😀 A tömlőkön túl még egy vízszintes gerendán kellett átjutni, de ez már könnyű volt.

Pár nehezített kötélen felmászás következett, majd jöhetett a tavalyi sláger: a víz fölé lógatott kocka. Tavaly négyszer másztam fel és estem vissza, úgyhogy idén alapvető cél volt átjutni rajta. Remek lehetőségként tekintettem rá, hogy lemérjem a “fejlődésem”. Vízbe be, nyakig elmerül, kötélhez evickél és másodpercek alatt fent is voltam a tetején. Öröm, bódottá, idáig tavaly nem jutottam, már csak le kéne ugrani. Bakker. Vicces, de szerintem leugrani nehezebb, mint felmászni. Lentről nem tűnik magasnak, de sosem voltam az a magasból leugrálós fajta. Kis hezitálás után kompromisszumos megoldásként leültem a szélére és úgy vetettem le magam. Jövőre a cél, hogy állva ugrok le. Kis lépések na.. 😀 

Kúszás és autógumi mászást követően jöhetett egy Spartanos Slip Wallhoz hasonló akadály, ám ez nehezebb volt. Eleve vízből kellett kimászni, meredekebb volt, az anyaga nagyon csúszott és felül is messze volt a kapaszkodó a kötél végétől, úgyhogy nagyon bejött 😀  Rögtön utána három rúdon kellett átmászni a vízben. Én megfogtam a rudat, letoltam magam a víz alá, 2x fel-le és a lentről felfelé húzás lendületével már fent is voltam rajtuk. 

Itt következett számomra a “mélypont”. Az új “Kampókéz” akadály (22/33) volt azt hiszem az, ahol a legtöbb ember elvesztette a hibátlan versenyzésért rajta lévő karszalagját, akárcsak én 🙁 A feladat szerint a felső csöveken két kampóval kell végig kapaszkodni, majd át egy hálóra. A kampókon kötelek lógnak le. Első próbálkozásra a hálóig sikerült jutni, már csak egy cső lett volna hátra, de sajnos egyszerűen nem bírta a karom, ennyire volt idén képes. Szomorúan pottyantam a földre, majd pár perc pihenő után neki futottam ismét, de a helyzet reménytelen volt, így a karszalag levágást követően haladtam is tovább. Jövőre meg van az újabb cél az biztos 🙂 Ezután paintball célba lövés (siker), majd mindenki kapott egy téglát és innentől ezzel együtt kellett futni, az akadályoknál persze letehettük.

Az ember azt várná, hogy egy brutális akadály után könnyítés jön, de nem az MSR-en… A totálisan kifáradt karokkal egy jó hosszú, sima farúdon kellett magasra mászni, ha ez sikerült, akkor pedig kötél létra. Az a tetü rúd olyan sima volt, mint egy kölyökkutya tappancsa, ráadásul kicsit vizes is. Háromszor veselkedtem neki, de a szúnyogok végül felzavartak a tetejére.

Kis kúszás, sár és csatorna után jöhetett egy nem annyira nehéz, inkább fárasztó akadály. Egy rakás rozsdás tömlő tartón (gondolom ez a funkciója) kellett átjutni, közben a téglát is előrébb rakosgatni. Ha ez megvolt, mehettem csőben kúszni és végig szenvedni magam a kötélhurkokon (én háton csináltam), ami egy pláne fárasztó és fájdalmas #nemszeretem akadály 🙂

Pár egyszerűbb után ismét egy nehéz akadály kárhoztatott sikertelenségre. Kötélen fel, majd egy vastag deszkán végig, amiben csak a lyukakba kapaszkodhatsz. Nehezítésképp a közepén még egy kötél is lóg, hogy akadályozzon. Kétszer neki mentem itt is, de sajnos itt is passzolnom kellett.

Egy faágak közötti kötélmászás után jöhetett az utolsó akadály. Három botocskával felmászni a fal tetejére úgy, hogy nem maradhat bot a falban. Becsületből ennek is neki veselkedtem, de ez is jövőre marad, mint leküzdendő akadály 🙂

A hasfájástól eltekintve idén is fantasztikus volt az MSR, az meg, hogy még nehezebbé tették a tavalyitól olyasmi, ami követendő példa minden más OCR számára azt hiszem. A szervezés is tökéletes volt, a frissítés bőséges, a segítők-katonák messzemenőkig segítőkészek és kedvesek. Mindenkihez volt egy-két jó szavuk, bíztatásuk. Minden tiszteletem azoké akik hibátlanul teljesítették az MSR-t, jövőre remélhetőleg nekem is sikerül, de úgy érzem, hogy ez egy olyan ár, amit a sok kondizásért fizetnem kell, az egyensúlyt pedig nagyon nehéz megtalálni, de nem adom fel. Köszönöm a szervezőknek a meghívást a 2019-es MSR-re, ki nem hagynám és bátorítok mindenkit, hogy tegye próbára magát!

A fotókért köszönet Jakab Attila – Challengephotonak, Osi photosnak, Rinyu Róbert fotónak és Kovács Art studionak!

Verseny előtti feltöltés – érthetően

Elég meredek posztokat olvasok most az év első magyar versenye előtt, úgyhogy leírom érthetően mi ez a verseny előtti feltöltés mizéria. Fontos, hogy ha csak egy rövid távú versenyre...
Elolvasom

Spartan etikett

Az etikett francia eredetű szó, amely az abszolutizmus virágkorában, Versailles-ban keletkezett. Az estiquette szó a sticke kifejezéssel állhat kapcsolatban, ami az udvari rang szerint összefűzött...
Elolvasom

Így készülj az első Spartanodra

Közeledik az év első magyar Spartan versenye, melyre pár óra alatt elfogyott minden jegy, úgyhogy borítékolható, hogy szép számmal lesznek első bálozók. Sok ismerősömtől hallottam...
Elolvasom

Téli versenyek

Hull a hó és hó-zik-zik-zik, a Spartan nem fá-zik-zik-zik. A francot nem. Itt a tél, mindenki piheni a kisebb-nagyobb sérüléseket, de már tele a regisztráció a közelben megrendezendő téli versenyekre, sok ember pedig még nem próbálta ki magát hasonlón és majd minden...
Elolvasom

Táplálék kiegészítők amikre szükséged van

Ebben a posztban kifejezetten azokra a táplálék kiegészítőkre térek ki, saját példákkal, melyekre véleményem szerint minden olyan embernek szüksége van aki nem a fenekén ül, hanem eljár mozogni. MULTIVITAMIN, C-VITAMIN, SÓ Miért van szükség rá: Az első és...
Elolvasom