Kubinska HH12H

Idén három nehezebb megpróbáltatást terveztem be, egy HH6-ot, egy HH12-t és egy Ultra-t. HH6-ból végül kettő lett, hogy biztos legyek benne, megkaptam a kellő kínzást. Az Ultra miatt nem aggódom, HH12-ből meg elég volt egy úgy érzem… (most még..)

A hétvégén munka miatt hajnali kelés jutott szombatra, rendezvényen voltam délig, haza ugrottam és indulás 1-kor Kubinskára egyedül. A 4 órás út után megérkeztem a szállásra, tavalyról ismerős volt a környék, köszönöm Szerbin Ádámnak, hogy lett hova pakolni a cuccom!

Fürdés, átöltözés és indulás a találkozó koordinátáira. A HH információs email azt írja, hogy parkolás csak a parkoló helyeken, így nyugodt szívvel vezettem fel majdnem 30 percet az erdei utakon, hiszen nem tiltotta semmi a megállást odafent, a vendéglátó helyiségek is zavartalanul működnek ilyenkor a verseny alatt is (ez később fontos lesz).

Autó leparkol, már mindenki ott van, izgatott sutymorgás mindenhol, ismerősök köszöntése, első találkozások olyanokkal, akik csak netről ismernek. Hajni, Martin és Ondra már várnak, táska felakaszt, súly 26kg, felelősségi lead, karszalag megkap. Természetesen a kiváló HH-sok kiváló fotóst érdemelnek, így az éjszaka velünk tartott Jakab Attila Challengephoto barátom is, akit örömmel üdvözöltem ott.

 

 

A kötelező felszerelések listája:

  • étel, ital
  • 1db gyufa
  • 1db női tampon
  • 1db kés
  • fejlámpa, tartalék elem
  • eü csomag
  • duc tape
  • 20m kötél
  • fekete filc
  • fejpánt
  • kesztyű
  • hátizsák, 20kg minimum férfiaknak, 15kg nőknek plusz a felszerelések
  • 200cm 5,4″-os 2mm-es vascső

Igyekszem majd kronológiai sorrendben leírni az egész éjszakát, de lehet nem sikerül majd, eléggé sűrű és megterhelő volt az elmúlt időszak.

A táska mérést követően Viviékkel bandáztunk, majd gyülekező és a kötelező felszerelést egyenként a fej fölé tartva ellenőrizték a drillmasterek. A hangulat kifejezetten jó volt, sok nevetés hallatszott. Mikor ezzel megvoltunk azt a feladatot kaptuk, hogy álljunk párba, a párunkkal fogjuk meg a két csövünket, rajtuk a két táskával. Ahányszor leesik a csövekről a táska 10 burpee. Kb. hatszor esett le valamelyikünk táskája, mire megtaláltuk a jól működő technikát (csövek a vállra, táska az archoz közel, kézzel fogva a pántot pl.). Így már szépen haladtunk és a találkozó melletti tóhoz értünk, ahol körbe állítottak minket. Sokan elég nehézkesen haladtak, így kaptunk cirka 3 percet arra, hogy segítsünk nekik a szabályokat betartva vagy 50 burpee mindenkinek. Ment is mindenki rohanva segíteni a lemaradóknak, nekem először sikerült majdnem kiverni egy fogamat, végül átvettem az utolsó párostól az elöl álló helyét és bekocogtunk az utolsó helyre.

Gyorsan visszamentem Viviék mellé és vártuk az instrukciókat: minden csapat kapott egy raklapot (színnel jelölve), ehhez kellett hozzá kötni a táskákat, a raklapot meg rögzíteni egy betonból kiálló vashurokhoz, majd minden táskát mélyen a vízbe lökni, hogy jól átázzon. Megjegyezném, hogy az éjszaka során néha elég nehéz volt értelmezni az instrukciókat, sokan voltunk, a hang néha nem terjedt jól, ráadásul angolul nem mindig volt pontos az utasítás, de szerencsére a drillmasterek mindig hajlandóak voltak érthetően elmagyarázni a feladatokat.

Következő rész: minden ruhát le, kivéve az alsónemű. Ó je. A felsőt és nadrágot egy zsákba gyűjtötték körbe menve, majd négyesével a víztározóba kellett menni és átúszni azt. A túlparton zacskóból egy színt húzott mindenki. Aki nem úszott az egyszerre jumping jackelt. Ezt mezítláb elég fájdalmas volt kivitelezni, mentek is a káromkodások, nyögések mindenfelé. Az úszni nem tudók kérhettek mentőmellényt is.

Mi is sorra kerültünk, a lányokat előre engedtem (egyrészt én ilyen kis udvarias vagyok, másrészt ha baj van tudok segíteni), majd csobbanás. Nekem nagyon jól esett ez a hideg víz, szinte faltam a habokat és már kint is voltunk a túloldalt, ahol én sárgát húztam. Nem mennék bele a részletekbe, de végül úgy alakult, hogy a legtöbb ember olyannal került egy csapatba, akivel szeretett volna. Mi kaptunk 4-6 szlovák társat is magunkhoz. Zokni, cipő (nekem még kamásli is) vissza.

Mikor mindenki átért, arrébb mentünk és a csapatoknak közösen egy 1 percig égő normális tüzet kellett gyújtaniuk a meglévő felszereléssel. Ehhez mi pár gyufát, tampont vettünk igénybe, illetve nálam volt száraz zsebkendő is. A táskákat a kijelölt hely köré téve és a helyet körbe állva próbáltuk védeni a széltől a kis rakásunkat, pár percen belül már lobogott is a tüzecske, még melegedni is tudtunk!

Ezzel végezve tűz elolt, majd az össze gyűjtött ruhákat kiszórták és időre meg kellett találnunk a sajátunkat és felvenni. 60+ ember esetében, különböző nyelveket beszélve még ha szeretnénk se nagyon tudnánk az ilyesmit hipp-hopp megszervezni, így maradt a tolakodás, kiabálás, ruha feltartás, ruha dobálás, káosz. Nekem szerencsére hamar meglett a ruhám, ettől függetlenül jött a burpee. Második körben már kevesebben keresték a ruháik, de vicces volt látni, hogy egyeseknek mintha nem hiányozna 1-1 ruhanemű, hiába tartották fel a drillmasterek, csak nagy nehezen ment értük a ruha gazdája.

Mikor végre mindenki felöltözött a csapat egyik felének be kellett kötni a szemét és leragasztani, majd irány a drillmasterek után. Én voltam az egyik akinek ez a sors jutott, beállítottak előre, a többiek meg sorban mögém a táskát fogva, egyik kézben a csővel. Már nem emlékszem ki, de az egyik magyar társ remekül instruálva vezetett fel a hegyre, míg az egyik erőszakos szlovák át nem vette tőle a feladatot. Onnantól csak vezetve voltam, instruálva nem.. Egy fél órás caplatás után csere, most én vezettem a szlovák kollégát (muhahahaha..jó, nem gonoszkodtam..). Az éjszaka során voltak feszültségek is, de a HH célja épp az, hogy ismeretlenekkel kelljen csapatként dolgozni nyomás alatt. A hegyre érve szemfedők le.

A láb bemelegedett, jöhetett a felső test. Kb 300 darabos homokzsák hegyet átmozgatni egyik helyről a másikra időre. Több sorba állva adtuk egymás kezébe, de így se sikerült, úgyhogy burpeeztünk. Mikor ezzel nagy nehezen végeztünk, egyes sorban végig kellett ülni kb. 0.5-1 méter távolságra a társak mögé, széttett lábbal és zsákokat a fej fölött hátrafelé átdobni a mögöttünk ülőnek. A pakolás közben annyira sok volt a nevetés, hogy Hajni belengetett egy challenge-et aminek a végén valaki kiesik. De hát hogy ne nevessen az ember ha a homokzsákot pont úgy dobják az arcába, hogy a nehéz zsák a földre nyomja a fejével együtt és csak a tompa segélykiáltásai hallatszódnak alóla? 😀 Akadtak kiszakadt zsákok, ezeket megpróbáltuk oldalt húzva tovább adni, de ha épp a fej fölött dobott át valaki egy sérültet, bizony tele ment homokkal a szemünk-szánk is. Mikor elfogyott a zsákhegy fordulás és az ellenkező irányba vissza kellett adni mindet.. hát… qva zsákok! Arról nem is beszélve, hogy a hegyoldal nem volt valami kényelmes, pláne nem egyenletes, úgyhogy rettentő kényelmetlen is volt azon felül, hogy fáztunk és nyomták a kövek a fenekünk.

Mikor végeztünk a zsákokkal, párba állás, láb össze tapelés és menetelés le a hegyről. Mivel páratlanok voltunk, így én maradtam szólóban, pár nélkül, amire a drillmasterek se nagyon tudtak mit mondani, de, hogy ne maradjak szenvedés nélkül a saját csövemen kívül még cipeltem kettőt… Maradjunk abban, hogy lehet, hogy az járt jobban akit össze kötöttek 😀 Érdekesség egyébként, hogy nem egyforma súlyú csöveket hoztak a résztvevők és az éjszaka során sokszor kellett sietve letenni és felvenni a csöveket, ilyenkor pedig nem mindig a sajátunk került a kezünkbe. Ez azért volt problémás, mert elég idegesítő volt más brutál nehéz csövét cipelni a saját normálod helyett, volt is belőle morgás rendesen! 

Hosszú ideig caplattunk lefelé, egy idő után átvettem a raklap cipelését és leadtam a a rudakat. Az általam csak Fifikének nevezett raklap innentől hűséges kutyusként húzatta magát velem, az árkoknál pedig hídként funkcionált a csapatom számára. Valahol itt elkezdett esni az eső is egy ideig. Nem mondom, hogy nem dideregtem, meg is jegyezték az éjszaka során többen, hogy én miért csak egy szál pólóban vagyok, míg mások két rétegben, hosszú ujjú pólókkal, sőt, volt aki esőkabátot meg szemeteszsákot vett fel. Itt halkan megjegyzem, hogy gyerekek, ennyi erővel már esernyőt is lehet hozni.. nem épp az a lényeg, hogy kiálljuk a legcudarabb körülmények alatt is a nyomást?

 

A menetelés végén elértünk a kötélmászás akadályához. Itt tape levágás és mindenkinek fel kellett menni csengetni. Akinek nem sikerül kiesik (tipikus HH feladat). A CEU-s kender kötelek kiválóak a mászásra, nekem sose jelent gondot felmászni rajtuk. A legtöbbünk pikk-pakk felment, volt akinek kicsit nehézkes volt, de egyik társunk nehezen bírkózott meg vele. Itt egy össznépi “csakazértisfeltolunk” projekt kezdődött, nem kevés veszélyes momentummal. Többszöri próbálkozás után, végül emberi gúlát építve és majdnem a csúcsig tolva sikerült neki is csengetnie, nagy örömködés és AROO-zás után jöhetett egy kis építkezés…

A feladat szerint a csapatnak egy szánkót kellett eszkábálnia, amin kényelmesen elhúzhattuk az egyik drillmastert. A megvalósítás a mi csapatunknál az lett, hogy átdugtunk három csöveg a raklapon, ezeket tape-el rögzítettük, majd egy széles táskát kötöztünk a másik oldalra, hogy legyen mire ülni. A raklap egyik oldalára pedig többhurkos köteleket kötöttünk, hogy azzal húzzuk majd. Az elképzelés és a megvalósítás is működőképes volt, Ondra sokat dicsért minket, ha pedig az egyik cső leszakadt (ami kétszer történt meg), jelezte, hogy defektet kaptunk és “pit stop” van 😀 Brutál kemény feladat volt a sziklás hegyoldalon (ráadásul itt a meredek Kubinskáról beszélünk!!!) felfelé húzni egy cirka 120-130kg-os terhet, de másodikként sikerült. Itt kaptunk pár perc pihenőt, majd indulás a sötétben.

 

A következő helyszínről négykézláb (láb és kéz végig a földön) kellett lefelé haladnunk a hegy aljáig, ahol a Monkey Bar akadálya volt. Elég fájdalmas volt a menet a sötét éjszakában, négykézláb lefelé menni és egy csövet huzni magunkkal. Voltak kövek, csalán, szúrós bokrok, meg minden amit akarsz. Mikor megérkeztünk minden csapat kapott egy rubik kockát. Be kellett számoznunk magunkat, majd a drillmaster mondott egy számot, az adott személy kezébe vette a megkevert kockát és míg ő megpróbálta kirakni az egyik oldalát a drillmaster által választott színből, mi többiek függeszkedtünk az akadályon. Ha valaki leesett 10 burpee mindenkinek, kocka megkever és új ember próbálkozik vele… Olyan 5 ember és 50 burpee után váltottunk plankingre, mert már nem nagyon bírtunk lógni. Végül a második ember csodával határos módon, mindenki meglepetésére kirakta az egyik oldalt a kért színből! Volt ám öröm és bódottá 😀 Mehettünk pihenni pár percet. Az utolsó csapat esetében a drillmasterek megengedték, hogy egy kockához értő HH-s álljon neki kitenni nekik a színt, úgyhogy hamar meglettek ők is vele.

A következő feladat a szögesdrót-slip wallnál volt. Azt az utasítást kaptuk, hogy 5 perc alatt jussunk át emberestől, csövestől, raklapostól a szögesdrót túloldalára különben újra próbálkozunk. Elsőre sajnos nem sikerült, nem volt meg a csapatmunka. Míg a másik csapat következett, ugyanezt el kellett játszanunk a Slip Wallon is, itt viszont sikerült elsőre időre átérnünk minden cuccal. Szögesdrót második próbálkozás: a csapatmunka jobb volt, de még nem az igazi, pedig mindent bele adtunk. Harmadik próbálkozásra már sikerült a dolog: először gyorsan előre kúsztunk és csatárláncot alkottunk, majd jöhetett a raklap, a csövek, végül a táskák és az emberek. Én a szögesdrót végén voltam már felállva, úgyhogy nekem mindent ki kellett húzni alól, majd feldobni 1 méterrel fentebb, hogy ne legyen útban a kifelé mászóknak. Volt itt sok szakadt hátizsák, elvesztett ivőcső tömlő és hasonló, a büdös, saras, hideg vízről már nem is beszélve. Nem volt hiány szúrt sebekből sem, a nagy sietségben nem mindig sikerült tekintettel lenni arra, hogy valakire ráhúzza az ember a szögesdrótot.

Itt már mindenki fáradt volt rendesen, kis pihenőt követően követtük lefelé a drillmastert a hegyről az Olympusig. Itt egyes sorokba rendeztek minket és azt hittem valami Olympusos feladat lesz, bár ötletem se volt rá mit lehet egy Olympuson csapatként alkotni. Végül nem is volt semmi feladat, csak menni kellett lefelé menetelve. A fesztivál terület közelébe érve táskák le, majd párt alkotva egymással szemben leülni, csővel a kézben. Lábak össze kulcsol és sípszóra fej fölé tartva felülés, sípszóra lefekvés, végig fej fölött a csővel. Ez a feladat 11 óra HH után amúgy is nehéz volt, de ezt úgy kivitelezni, hogy egy domb oldalán hátrafelé fekszem már tényleg aztakurva kategória! A társam szerencsésebb volt ugye, neki a domb kényelmes pozíciót biztosított, de amit tőle tellett megtett, hogy könnyítsen rajtam, kitartóan tartotta a lábaim amit utólag is köszönök!

Ez a feladat akart lenni a “megtörés”, számtalan sípszó után Martin kiabálva kérdezte “Do you wanna quit?!”, mire közösen kiabáltuk a várt választ “I will never quit!”. Ahogy telt az idő még nehezített is rajta, ülve-fekve kellett kánonban kiabálni a We are the stormot, AROOt és a warrior ethost. Hosszú hosszú fájdalmas, szenvedős percek után végül felállhattunk és következhetett a végső megpróbáltatás…

Ez egy szokásos HH feladat: párba állva, a csöveket vállra téve hidat alkotni, hogy mindenki egyesével végig lépdelhessen rajtuk. Először ugyan a feladat az volt, hogy kapaszkodjunk végig, de a drillmasterek hamar belátták, hogy ez egy elég túlzó elvárás, így váltottunk. Vállunkon tehát 1-1 csővel vártuk míg minden társunk rálép a csőre, jó esetben csak a fél, rossz esetben a teljes testsúlyát a csövön át a vállunkra terhelve, míg mi kerülünk sorra. Itt bizony még a lányokból is kiszakadt 1-1 sikoly, az udvariasabb pasik persze odafigyeltek, hogy rájuk lehetőleg ne sokat terheljünk, de egy 100kg-os ember fele súlya is elég fájdalmas tud lenni..

Végül én is sorra kerültem, sűrű bocsánat kérések közepette igyekeztem a lehető legkíméletesebben végig menni a hídon, úgyhogy ha valakit netán nagyon megterheltem volna akkor, utólag is bocsi! Csőről leugrás, társ megvár és újra vállon a cső. Itt következett a nap legcsúnyább része. Egyes társak ugyanis egyáltalán nem voltak tekintettel másokra és arra, hogy vigyázzunk egymásra. A mászó ember csövét minden elővigyázatosság nélkül csak úgy előre lökték hátulról. Eleve mikor a mászó ember a kezében vitte a csövet akkor is veszélyes dolog ha egy több kilós vas vagy acélcső csúszik a többin, pláne ha ezt még lökik is.. Így esett meg, hogy valamelyik társunk a csövet előre lökte, az bekerült a mászó ember lába mellé, ő pedig belerúgott és jó nagy lendülettel homlokon vágta az egyik HH-s leányzót. Sikítás, vér, könnyek. A drillmasterek kiváló reakció idővel szinte azonnal ott termettek és kezükbe vették a helyzetet, Ondra elsősegély csomagot vett elő és a sebet kitisztítva kötszerrel leragasztották. Eszti nagyon bele való csaj, pár perccel később felszakadt fejbőrrel visszaállt a sorba és készen állt a folytatásra! Marha büszke vagyok rá, hogy ilyen magyar amazonjaink voltak a HH-n, hatalmas gratula Nekik!

A drillmasterek itt már látták, hogy a fáradtság miatt ez egy fokozottan veszélyes feladat, így megkíméltek minket a folytatástól, cucc felvétel, masírozás a fesztivál területre (VÉGRE!). A DJ még zenét is játszott velünk, Martin körbe állított minket és jöhetett a várva várt “díjátadónk”. A drillmasterek gratuláltak a teljesítéshez, majd AROOzást és stormozást követően kiosztották a pólót, dögcédulát, karkötőt, felvarrót és matricákat. Körbe ment egy fa körcikk, amit mindenki aláírt, ha jól gondolom akkor ez egy új hagyomány kezdete, mikor minden sikeresen végző csapat aláír egy ilyen fadarabot. Végül egyenként is gratuláltak mindannyiónknak, majd pedig beálltunk egy közös képre.

A megpróbáltatások itt még nem értek véget számomra.. emlékeztek mikor az elején írtam, hogy még fontos lesz, hogy autóval felmentem a találkozó pontra leparkolni? A HH12 meg a hegy alján ért véget.. Mivel pénzt nem vittem a HH12-re, így a felvonót nem vettem számításba, össze sarazni meg senkinek nem akartam volna a kocsiját, úgyhogy nem maradt más, mint a még mindig 25kg-os zsákommal megindulni a hegyre fel.. MEGINT…

Útközben jó pár magyar versenyzővel össze találkoztam és nagyon jól esett olyanokat hallani, mint “várjuk a beszámolót”, “csak látásból ismerlek, de gratulálok”, “olvasom az írásaid” és hasonlók. A felfelé caplatás közben utamba került a szögesdrót, OUT, slip wall, hurdles, 6ft fal, ahol az önkéntesek mosolyogva bíztattak az akadályok teljesítésére én meg nem győztem szabadkozni, hogy a 12 órás HH után 25kg-os zsákkal nem állok neki áttolni a seggem rajtuk.. 😀

Itt volt egy rossz élményem, ugyanis az egyik szlovák építő srác quaddal repesztett felfelé mikor félúton jártam, őt megállítva röviden leírtam a szituációt: hh12, 25kg zsák, kocsi a hegytetőn, felvinnél kérlek? Mire a válasz az volt, hogy ez nem az ő problémája, hanem az enyém, a parkoló odalent van és otthagyott… Nem lenne ildomos leírnom, hogy mit gondoltam-gondolok erről, de nem esett jól.

Nem mondom, hogy nem örültem a hegytetőre érve, mint majom a farkának, 30 perc erdei vezetés után, pár versenyző mellett elhaladva (senkit nem ütöttem el, legalábbis holttestet nem találtak..) végül a szállásra értem, fürdés, pakolás és indulás vissza Budapestre. Út közben 2x álltam ki, hogy alszom egy órát, de valahogy nem sikerült árnyékos parkolót találni, úgyhogy végül levezettem a 4 órát az expoig, ekkor már vagy 32 órája nem aludtam és benne volt egy HH12, úgyhogy ha voltam valaha zombi közeli állapotban az most volt.

Szeretném megköszönni az élményt Hajninak, Martinnak és Ondrának, valamint a közös szenvedést, segítséget, nevetést és szép emléket a társaknak, akikkel együtt küzdöttük végig az éjszakát. Cseppet sem bánom, hogy nekivágtam a HH-knak, mindenkinek meleg szívvel ajánlom, mert minden tapasztalattal többé válunk, ezek a tapasztalatok pedig nem mindennapiak.

Pár jó tanács azoknak akik HH-ra mennek:

  • ne késs
  • vízhatlan zacskóban vigyél papír zsepit
  • ha valamit védeni szeretnél a víztől dupla simítózáras tasakba tedd, egy nem lesz elég (talán kettő se)
  • ne mindent egy zacskóba tegyél!
  • ha vinni kell csövet, rudat vagy bármit amiből más is visz, jelöld meg jól láthatóan láthatóan a sajátodat!
  • tanulj meg kötelet mászni!
  • vegyél egy rendes kesztyűt, versenyeken is jól fog jönni
  • használj kamáslit (szerintem sokat nyersz vele, ha nem kell kavicsok miatt levenni a cipőd)
  • vigyél, készíts be váltó ruhát a verseny utánra, szemetes zsákokat, hogy ne piszkold össze a kocsit-szállást

Most pár hét pihenés következik, majd a Romániai trifecta hétvége és az Ultra. Megpróbálom még majd a Morzine Trifecta utazást is leírni, mert ott is voltak kalandok rendesen, de nem ígérek semmit, az alkotó pihen, az elemek töltődnek, addig is kövess be Instagram-on és Facebook-on 🙂

A videók a Spartan Race Endurance Central Europe Facebook oldaláról vannak, a fotókat természetesen JakabA – Challengephoto lőtte.

Táplálék kiegészítők amikre szükséged van

Ebben a posztban kifejezetten azokra a táplálék kiegészítőkre térek ki, saját példákkal, melyekre véleményem szerint minden olyan embernek szüksége van aki nem a fenekén ül, hanem eljár mozogni. MULTIVITAMIN, C-VITAMIN, SÓ Miért van szükség rá: Az első és...
Elolvasom

Spartan etikett

Az etikett francia eredetű szó, amely az abszolutizmus virágkorában, Versailles-ban keletkezett. Az estiquette szó a sticke kifejezéssel állhat kapcsolatban, ami az udvari rang szerint összefűzött...
Elolvasom

Téli versenyek

Hull a hó és hó-zik-zik-zik, a Spartan nem fá-zik-zik-zik. A francot nem. Itt a tél, mindenki piheni a kisebb-nagyobb sérüléseket, de már tele a regisztráció a közelben megrendezendő téli versenyekre, sok ember pedig még nem próbálta ki magát hasonlón és majd minden...
Elolvasom

Verseny előtti feltöltés – érthetően

Elég meredek posztokat olvasok most az év első magyar versenye előtt, úgyhogy leírom érthetően mi ez a verseny előtti feltöltés mizéria. Fontos, hogy ha csak egy rövid távú versenyre...
Elolvasom

Így készülj az első Spartanodra

Közeledik az év első magyar Spartan versenye, melyre pár óra alatt elfogyott minden jegy, úgyhogy borítékolható, hogy szép számmal lesznek első bálozók. Sok ismerősömtől hallottam...
Elolvasom