Románia Trifecta hétvége beszámoló

A közös utazás kezdetben mikrobuszra volt tervezve, azonban egyre többen mondták vissza a mókát, végül mivel csak négyen maradtunk, jobbnak láttam ha a saját autóval tesszük meg a 9-10 órás utat. Szerencsére az én Spartan “csataszekerem” a matricákon kívül kényelemmel is fel van szerelve, úgyhogy egész elviselhető volt az utazás oda-vissza. Ismét az éjjeli utazás mellett döntöttem, így egy egész pénteki napunk maradt kipihenni a fáradalmakat és ráhangolódni a versenyre. A terv az lett volna, hogy alszom előtte, de már hetek óta csak 4-6 órákat sikerült össze hozni, de még így is jobb formában voltam, mint Morzine előtt. Cirka hajnali 1-kor nekivágtunk az autópályának Edina, Attila és én, Andrist pedig Kecskeméten csíptük fel. A nagyobb dugókat elkerültük éjszaka lévén, így reggel 10 után kicsivel (még beiktattunk egy bevásárlást Brassóban) megérkeztünk a szállásra Brassópojánába, 10 perc sétára a fesztivál területtől. 

 

A fesztivál terület teljesen rendben volt, bár a kaja-pia lehetőségeket annyira nem mértem fel. Herc hosit, Twister, Tire flip, Olympus, 7″ fal látótávolságon belül. Fincsi. A Twisternek én nagyon örültem, mert ez azt jelenti, hogy már állandó akadály lesz a CEU-ban, hiszen Kubin is volt (ha meg Twister van akkor az új Atlas carry is, bár az nekem nem annyira érdekes). Nehéz akadály, fáj a kéznek = szeretem. Miután kinézelődtük magunk elmentünk az önkéntes eligazításra, mivel az volt a tervem, hogy beállok segíteni a verseny után (kis naiv). Itt még gyorsan beszerveztek egy Kids futam kíséretre a Sprint és Super közé. Hát jó. Tíz után ágyban, végre alvás.

Jó vicc. Félálomban forgolódás, felkelés. Ez az amikor az ember lefekszik, álmodik, a szeme csukva, de abszolút nem pihentető. Hajnalban kelés, rajtcsomag felvétel, kicsi bemelegítés, rajthoz állás 9:30. Rajtolunk, mindenki fut (én is). Gumikon át, rakás OUOUO, OUT.. valami nem jó. Pulzus miért ugrik fel ekkorát?! Nagyon melegem van, boralmas ízt érzek a számban, nehezen lélegzem, hányinger. Majd elmúlik, nem rinya, gyerünk tovább, futás-séta kombó majd segít. Vizes árkok, putty bele, ki, putty bele, ki, próbálok kocogni. Ballance (leesem, 30 burpee). Jön a homokzsák, átlagosak a zsákok, a kör kicsi, felfelé meg-megállok, lefelé futok vele. Monkey bar, száraz, enyhén vízcseppes csak, pár percet lihegek, hogy lassabban lélegezzek, közben a kesztyűt leveszem és elrakom, hopp, sima ügy.

Lehet hülyének néztek, de ilyenkor mindig arra gondolok, hogy eshetne az eső és lehetne vizes. Miért? Mert szárazon átmegyek rajta mindig. Nekem az kell, hogy nehéz legyen, újra és újra úgy álljak neki, hogy megtudjam, sikerült annyit fejlődni, hogy még így is megeszem simán?

 

Séta tovább, jön a hegymenet. Borzalmasan érzem magam. Még csak 24 perce megyek és mivel száraz a szám és borzalmas epe íze van azt csinálom már tíz perce, amit nagyon nem szeretek: köpködök. Én legalább nem harákolok. A hányinger erős, levegő nuku, akkor most leülök és hipp-hopp jön Vuk, ha jönnie kell. Közben haladnak el mellettem akik burpeeztek, kérdezik jól vagyok e, annyit sikerül ellihegni: pulzus. Ilyenkor mindenkinek megfordul a fejében szerintem: bírni fogom ezt így? Valami gáz van, oké, hogy hetek óta nem aludtam, de ez nem szimpla fáradtság… Nem szégyen kiállni ha beteg az ember, a feladás is jellem formáló. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok marcangoltak, de mentem én már végig izomrost szakadással mindkét lábamban Kouty hegyein, lenyomtam a HH-kat, futottam egy nap alatt Beastet és Sprintet Kubin, akkor miért adnám fel azért, csak mert borzalmasan szarul érzem magam? Mindenkinek azt mondom sokkal több van bennünk, mint amit el tudunk képzelni, indulás tovább, egyik láb a másik után.

 

Miután ezt így lejátszottam magamban beálltam a hegyre menők sorába.

A hegymenet felénél palánk, nem repültem úgy, mint szoktam, de átvergődtem rajta. A nap ezerrel süt, nem vittem zsákot, a szám tapló, látom a keselyűket körözni vagy csak a képzeletem játszik velem? Ja, csak egy drón. 3.5 km-t megtettünk, lassan frissítő. Kanyar jön, lehet itt? Nem. Tovább. Dárda. Ó, megszerettem (mióta sikerül betalálni). Bemegy, örülök, rögtön Multirig. Ajaj.. Nem gázos, cső és 5 gyűrű. Ez is megvan. Bender, szót se vesztegetek rá, másodpercek alatt megvan. Tovább fel.

 Kanyar, itt? Nem. Jó, tudom, hogy 5 kili körül lesz, türelem. Meg is van. Degeszre ivás, lihegés és indulás tovább. Szögesdrót, rövid, nem gázos. Lihegés, hányinger nyugtatás után kötélre pattanok és kullogok a Z falhoz. Utálom. Széles vagyok, nagy a fejem, ez nekem mindig nehéz akadály. Le is esek, mehet a burpee. Innen viszont végre lefelé mentünk, szerencsére ez legalább ment kocogva. Slip wall pipa, Plate dragnél szóltam másoknak, hogy ülve kéne csinálni (szabálykönyvet olvasni minek), mert amit ott állva műveltek.. Közeledés a fesztivál területhez. Invert wall pipa, jöhetett az Olympus. Mióta lyukak vannak rajta azóta pár másodperc átjutni rajta és végre a Twister. A hegyről lefelé jövés kicsit javított az állapotomon, úgyhogy rükvercben szépen megvolt a Twister is, a gumit pedig csak egyszer kellett átfordítani oda-vissza (Morzine-ban 5x kellett). A Herc hoist nem volt vészes, pont elég nehézre lett belőve, a falon meg hamar átkecmeregtem és végre átléptem a vonalat. Gyors Bag check, ivás, irány a Kids. A pihenéstől helyre rázódtam kicsit, 12:30-kor elrajtoltam a gyerekekkel (nagyon cukik voltak, főleg egy kislány aki meglepően jól beszélt angolul).  Itt rendesen meghajtottak a kicsik, szerencsére én kikerülhettem az akadályokat 🙂 Fél óra alatt vége is volt, mehettem Bag check. Táska elő, jöhetett a Super.

Super

 

Okulva a Sprintből, most megpróbáltam csak simán kocogni a rajt után. Ekkorra már rendesen belehúzott a napocska, hamar elfogyott a víz a zsákomból. A dárdától felfelé lévő hegymenet alatt minden kanyarban frissítőpontot hallucináltam (és nem csak én, voltak akik zsák nélkül indultak neki), ráadásul elkezdtem görcsölni. Ez a rész meglepő volt (utólag annyira már nem az), mivel hosszú ideje elkerülnek a görcsök a jó edzettségnek és megfelelő tápanyagbevitelnek köszönhetően. Most viszont… ami izom van a lábamban az görcsölni kezdett. Nem viccelek! Lefeküdtem a földre, de még úgy is görcsölt a lábam minden izma, lényegében hosszú percekig nem volt olyan pozíció, amiben pihenni tudott volna az izomzat, vagy egyik vagy másik állt görcsbe. Borzalmas volt. Kérdezték sokan kell e magnézium vagy só, de nem ez volt a baj. Szedtem be sótabit, ittam gélt is, egyszerűen más volt a baj. Most kezdődött az igazi szenvedés, pedig még csak az elején voltam. A Benderig ugyanaz volt a hegymenet, ám innentől változott a pálya. A MultiRignél egyébként volt egy kis veszekedésem. Előttem ment egy Román srác. Leesett róla, erre nagy káromkodás és kiabálás közepette rúgta a földet és ment a burpee zónába. Mivel aki ennyire látványosan nem bírja elviselni a kudarcot az szerintem jellemgyenge, így számoltam a burpeeket. 9-nél felállt és ment tovább. Mikor elhaladt az önkéntes mellett odamentem és mondtam mutassa a számát, (7661 szégyelld magad) majd szóltam az önkéntesnek, hogy nyugodtan jelentse le, hogy emberünk csak 9 burpeet csinált és ment volna tovább. Az önkéntes megkérdezte őt hányat burpeezett, erre ő: kb. 15-öt. 😀 A vége az lett, hogy jól leszidtam a srácot hangosan mindenki előtt, hátha ebből tanul, az önkéntes meg leburpeeztette vele a maradékot, de én kizártam volna azonnal…

Az egyik felső pontra betették a Walker walkot. Utáltam. Amúgy is, de most még jobban. Görcsölő lábakkal még hátrafelé ugrálva is egy kínszenvedés volt összekötve ugrabugrálni. Ezt egyszerűen nem is tudom akadálynak tekinteni (bocsi Spartan), csak egy könnyen felvihető habiszti akadály. Itt már komolyan kezdtem gondolkodni, hogy emlékszem e valamilyen túlélő technikára a múltból, amivel vizet csapolhatok egy fa törzséből vagy hasonló, de nem jutott semmi alkalmazható az eszembe, így maradt az egyik láb a másik után. Kanyar, nincs frissítés. Tractor pull.. akkor itt se lesz.. Ja, de! Ott volt a sátor teteje balra! Itt az jutott eszembe, hogy ha nem lenne megengedve az ivózsák újra töltése egy ilyen nyári versenyen, kvázi szomjan halnának a versenyzők. Egyszerűen túl sok folyadékot kell bevinni ahhoz, hogy elég legyen amit magaddal viszel és a frissítő pontokon kapsz. Egy darab srác volt a frissítőn, szegény nagyon el volt úszva, az emberek kiszolgálták maguk, így relatív mindenki hamar vízhez jutott.

A kis dupla vas súlyomat nyögdösve cígöltem fel az emelkedőn, lefelé már könnyen jött utánam, úgyhogy hamar megvoltam vele. Itt is megtapasztalhattam, hogy hidratáltan sokkal jobban mennek a dolgok az embernek. Itt egy kis vízszintes futás kezdődött, mármint kocogás az esetemben, ami akkor a pillanatnyi csúcsteljesítményemnek felelt meg. Pár perc múlva egy kis ösvényhez értünk ami.. hát.. kurva meredek volt! A gyorsabbakat természetesen elengedtem mindenhol. Caplatás, caplatás, sok ismerős. Elajándékoztam egy műzli szeletem (pedig a kaja nekem szent 😀 ) és tovább felfelé. Még meredekebb rész és végül: a hegytető. Tántorogva végül felértem, szembe találva magamat a Slackline-al. Ó. Ráadásul hosszú verzió. Ó, ó. A panoráma mesés volt, bár kissé felhős, így a távoli dolgok ködösnek tűntek. A Slackline-ról leestem, ment a burpee. Itt már bíztattak, hogy már csak lefelé kell menni (végreee), úgyhogy kis erőt szívtam magamba és megpróbáltam kocogni lefelé, többé-kevésbé sikerült is. Köszönöm mindenkinek aki őszintén megmondta milyen szarul nézek ki 😀

Kis köves úton lefelé jövetel után 8ft fal és szögesdrót. A tó mellett sikerült lábbal levennem egy sziklát, de muszáj megjegyeznem, hogy nagyon sokat köszönhetek a cipőmnek! Itt is és máshol is megmentette a lábamat, ha valamin, akkor a cipőn nem szabad spórolni! Az önkéntes lányok rendkívül lelkesek voltak (és felettébb hangosak 😛 ). Kötél megvolt, Z fal burpee. Ajh. Innentől már sikerült futást produkálnom lefelé, előzgetés is ment. Gyönyörű volt az puha talajos, technikás ösvényes erdő! Volt egy hosszú, köves patak meder amiben végig kellett menni, én és pár másik versenyző végig futottunk rajta. Ők gondolom mivel bátrak voltak, én meg mivel minél hamarabb véget akartam vetni a szenvedéseimnek, úgyhogy vagy lefutok rajta és hamarabb végzek vagy kitöröm a nyakam és hamarabb végzek. Win-win 😀

Az egyik mögöttem lévő srác is belehúzott, mint kiderült valaki felzavart egy méhkast vagy darázs fészket és az ott lakók nem örültek a dolognak. Ahogy hallottam jó pár csípés történt (másnap le is vágták a pályáról azt a részt). Aucs.

Szerencsémre csak a patak meder végénél törtem majdnem ki a nyakam, egy bődületes mentéssel (egyensúlyba hoztam magam) azonban elkerültem a többszörös csigolya-törést.

Megérkeztem az Atlas-carryhez. Most találkozhattam vele élőben először, ugye Kubinskán én HH12-t toltam, de láttam képeken. Elég súlyos darab volt, de nem vészes, hacsak nem ejti az ember a lábára (vagy máséra). Mellé tettek még egy Triceps bart, ami mindig felidézi bennem az első versenyemet, már ott se volt gond végig menni rajta, bár azóta megtaláltam a számomra legjobb technikát hozzá (én lényegében végig “ugrálok” rajta kapaszkodva).

 Egy kis aszfalt következett és ráfordulás a fesztivál területre, akadályok ugyanazok: Invert wall, Big cargo, Olympus, Twister, Tire flip, Herc hoist, 7ft wall, célvonal.

Mivel elég rossz bőrben voltam itt bizony lepottyantam a Twisterről, amit meg is örökítettek. A videón látható, hogy nem megy a mozgás koordináció, kilengek és elkezdek körbe fordulni, utána elfogy a kraft és potty. Ez van. A maradék akadály nem okozott gondot, bár nyögtem a felhúzásnál rendesen.

A célba érve leültem a földre és elkortyolgattam egy kis vizet, mielőtt feltápászkodtam és dűlöngélve kimentem a Bag checkbe. Andris szegény taccsra tette a bokáját, de szerencsére nem sérült meg súlyosan, én meg kértem a mentősöktől egy altatót, úgyhogy Romániában bevettem életem első altatóját és 11 órát aludtam egyhuzamban a másnap reggeli versenyig és még tudtam volna…

Beast

 

A Beastnek már Edinával együtt vágtam neki, jó volt együtt végig menni rajta, sok erőt lehet meríteni a másik közelségéből és közösen kínlódva könnyebb elviselni a megpróbáltatásokat. A pálya eleje változatlan volt, azonban az A monkey után át kellett mászni egy sárgödrön, felette magas szöges dróttal. Én bizony négykézláb belevetettem magam és nyakig sárosan értem ki a másik végén. Így a buli nem? 🙂

A dagonya után patak jött, itt mindenki fröcskölte magát a vízzel, hogy leszedje  magáról a sarat amennyire lehetséges. Én egy kicsit fentebb mentem a tiszta részre és lemostam a cipőket, ivőcsövet és alkarokat, mivel a többi testrész annyira nem fontos, úgyse matatok vele.

 A patakban hosszú utat tettünk meg az erdő mélyén. Csodálatos volt! Imádom az erdős, patakos terepet!  Előbb-utóbb ennek is vége lett és jöhetett egy fokozatosan emelkedő erdei út, majd Memory test. Tovább az erdőben, Hurdles, 6ft fal és megint Walker walk. Itt kezdett el komolyan fájni a hasam és itt vált biztossá, hogy bekaptam valami vírust is a kialvatlanságon felül… Ez a rész ismét megegyezett a tegnapival, irány a hegytető, Slackline. Az esélytelenek fásultságával vágtam neki a hosszú akadálynak és magamat (és másokat) meglepve sikerült megcsinálni!  Spóroltam 30 burpeet! A panoráma még mindig pazar volt, az önkéntesek pedig über jó fejek. Jöhetett a már ismerős lefelé rész. A dárdát sikerült ismét bevágni, Multirig pipa, Bender pipa. Ekkor kezdett el másodszorra fájni a hasam, mintha nem lettem volna amúgy is ramaty állapotban, még ez is… Itt következett egy nagyon nagyon kellemetlen visszakanyarodás a hegyre felfelé. Fájt, de ez van. Mentünk fel. Ilyenkor jó többen lenni, lehet kórusban szidni mindent és mindenkit. A tó mellett frissítő pont, szögesdrót, kötél és Z fal. Három fal volt, azokból kettőről már leestem, úgyhogy a harmadikkal próbáltam szerencsét és sikerült (egyébként marhára sokat számít itt, hogyan vannak elhelyezve a fapogácsák a falon, javaslom mindig nézzétek meg a falakat, melyiken a legjobbak az esélyeitek)! Ismét 30 burpee spórolás! Ez kicsit jobb kedvre derített, talán még kevésbé sápadt is lettem tőle. Egy hosszú kerülővel megint a sziklán patak mederhez értünk, most azonban nem futottam lefelé, hanem kómotosan lesétáltunk benne. Atlas carry, Triceps bar. Itt egy román párocska azt mondta, hogy nekik valaki azt mondta, hogy megoszthatják egymással a burpeet és csodálkozva konstatálták, hogy az önkéntesek szerint ez szabály ellenes..

Bár nem egy verseny van mögöttem, még én is naivan azt hittem, hogy innen már jön a célegyenes. Micsoda tévedés volt. A szervezők perverz zsenialitását híven prezentáló kerülő következett, ami egy már elfeledett időkből hátramaradt hosszú, romos erdei lépcsősort jelentett. Hát gyerekek.. gyönyörű volt és fájdalmas. A leginkább ez a rész maradt meg bennem Romániából, nem a panoráma és szerintem ez mindent elmond 🙂 Nagy nehezen a végére érve jöhetett egy közepesen hosszú, kavicsoktól csúszós lefelé menet és csak ekkor értünk vissza a célegyenesbe. A kesztyűmet sikeresen elhagytam, így már készültem lelkiemben kicsi kacsóim fájdalmaira. Olympus pipa, jöhetett a Twister. Utolsó erőim és soha ki nem fogyó elszántságom latba vetve sikerült végig menni rajta, sajnos ezt nem örökítette meg senki.. 😀

  A Herc hoist tényleg fájdalmas volt, de elviselhető, átmászás a falon éééééés.. megvan a Romániai Trifecta! Betegen, fáradtan, kialvatlanul, hasfájósan, de meg lett! Persze, ekkor még csak arra tudtam gondolni, hogy egyek végre valami normálisat és tele igyam magam cukros folyadékokkal, de tudjátok milyen az, mikor a fejetekben lévő megmászandó hegy végre a hátatok mögé kerül és megnyugodhattok, a megerőltetéseknek vége.

 Elvonatkoztatva attól, hogy milyen állapotban voltam, ez egy fantasztikusan jól összerakott Trifecta hétvége volt. Egyetlen egy dolog amin fogást tudok találni, az a Superen lévő frissítő pont távolisága, de az egészhez képest ez nüansznyi probléma. Le a kalappal a Román szervezők előtt és sok köszönet a magyar szervezőknek a segítségért, amit nekik nyújtottak a megvalósításban. Egy Trifecta hétvégének ilyennek kell lennie: nehéz, hosszú, szivatással teli, szépséges időben. Ha megkérdik jövőre vissza megyek e Romániába Trifectázni gondolkodás nélkül rávágom: IGEN!

Köszönöm mindenkinek aki bíztatott a pályán, nagyon jó érzés, hogy ennyi ember látomásból felismer, köszön és segítene (ha tudna). Köszi a letörhetetlen lelkesedésű önkénteseknek a sok bíztatást és egész napos aszalódást, kiváló munkát végeztetek mindannyian! A csodás fotókat köszönöm Jakab Attila – Challengephotonak, Iványi Marcsinak és Gönczi Dezsőnek! Nekem most van szűk 3 hetem, hogy felkészüljek az Ultrara, életem leghosszabb távjára és legnehezebb versenyére. Drukkoljatok.

Verseny előtti feltöltés – érthetően

Elég meredek posztokat olvasok most az év első magyar versenye előtt, úgyhogy leírom érthetően mi ez a verseny előtti feltöltés mizéria. Fontos, hogy ha csak egy rövid távú versenyre...
Read More

Spartan etikett

Az etikett francia eredetű szó, amely az abszolutizmus virágkorában, Versailles-ban keletkezett. Az estiquette szó a sticke kifejezéssel állhat kapcsolatban, ami az udvari rang szerint összefűzött...
Read More

Így készülj az első Spartanodra

Közeledik az év első magyar Spartan versenye, melyre pár óra alatt elfogyott minden jegy, úgyhogy borítékolható, hogy szép számmal lesznek első bálozók. Sok ismerősömtől hallottam...
Read More

Téli versenyek

Hull a hó és hó-zik-zik-zik, a Spartan nem fá-zik-zik-zik. A francot nem. Itt a tél, mindenki piheni a kisebb-nagyobb sérüléseket, de már tele a regisztráció a közelben megrendezendő téli versenyekre, sok ember pedig még nem próbálta ki magát hasonlón és majd minden...
Read More

Táplálék kiegészítők amikre szükséged van

Ebben a posztban kifejezetten azokra a táplálék kiegészítőkre térek ki, saját példákkal, melyekre véleményem szerint minden olyan embernek szüksége van aki nem a fenekén ül, hanem eljár mozogni. MULTIVITAMIN, C-VITAMIN, SÓ Miért van szükség rá: Az első és...
Read More