Winter Hurricane Heat 24H

You can find the english coverage here

Valakinek mint én, aki sok időt tölt azzal, hogy pozitív dolgokat igyekszik kommunikálni rengeteg ember felé, ez a legnehezebb rész. A negatívat tálalni. De én igyekszem mindig őszinte lenni, úgyhogy beszélni fogok erről is részletesen. A fotókat vissza nézve, látva a többiek és a saját arcomat (de főleg a sajátomat), úgy érzem át fog jönni Nektek, hogy milyen volt az éjszaka odakint.

A HH12 teljesítése után persze mindenki elgondolkodik a következő szinten, ami ez esetben a 24 órás HH volt. A versenynaptár bejelentésekor derült ki, hogy először idén megrendezik a CEU-ban, ráadásul télen. Utálom a telet, nem tudok ellene tenni, nem szeretek fázni. Mindig az jut eszembe tőle, ahogy a szikrázó napfény süt rám nyáron vagy a hajnali irdatlan madárzsivaj, ami felveri a reggelt. Nyári gyerek vagyok na. De épp ezért volt még vonzóbb a dolog.

A verseny előtt kapott gear lista:

  • 2 aláírt felelősségi (1 általános, 1 HH-s)
  • Igazolvány
  • 1 hátizsák min. 20L
  • 2-3L hidratációs egység, kemény falú kulacs (ivózsák nem lehet)
  • 1 fejlámpa+tartalék elemek
  • 2 fényrúd
  • 1 fekete filc
  • 1 láthatósági mellény/öv
  • 1 duct tape
  • 20m paracord (5.5mm)
  • 1 síp
  • 1 füzet
  • 1 összecsukható kés
  • 2-4 energia gél vagy bar
  • 4 só-elektrolit csomag görcs ellen
  • 1 fekete felső
  • 1 fekete csőszál vagy hasonló
  • 1 meleg kabát
  • 1 vízálló külső kabát
  • 1 bélelt kesztyű – kemény munkára és melegítésre
  • 1 meleg sapka vagy hasonló
  • zoknik
  • 1 pár bélelt cipő, lehetőleg gore-tex boka támasztással
  • mászó, trekking, kompressziós alsó (teljesen takarva a lábakat)
  • 1 kg gesztenye zárható zacskóban
  • 1 virág műanyag, nem fekete cserépben
  • 1 síszemüveg vagy hasonló amin nem láthatunk ki
  • plusz súly: 10kg nőknek, 15kg férfiaknak

A nevezést követően nézegetve az időjárást derült ki, hogy nem csak, hogy hideg lesz, de egy hidegfront pont akkor csap le, így éjszakára -14 fokot is jósoltak (-20 hőérzet) erős széllel. Bakancs elvileg volt megfelelő (vízálló, melegen tart), alsó réteg is, így már csak 3-4 réteget kellett megvásárolni. 2 napig rohangáltunk a nagy sport bevásárlóközpontok között, mire lett több polár réteg, szél és esőálló kabát és nadrág. A drillmasterek külön kiemelték, hogy hozzunk aktív melegítőket (ezek ilyen kis apró zsákok, amiket ha összemorzsolsz órákon át meleget sugároznak), úgyhogy abból is betáraztam.

Két 1.2L kulacs, egyikbe fanta, másikba iso-s víz került. Gélek, csoki, műzli.

A zsák, így mindennel együtt olyan 21-23kg lehetett mindennel együttt bepakolva.  Péntek kora hajnali indulás, a csapatnak szállás átvétel, majd irány délre a találkozó helyszíne. A becsekkolás alatt ellenőrizték mindenkinek a nevezésést, számot kapott, majd két sorba rendezve egyenként ellenőrizték a felszerelést.

Bár elő szokott fordulni, hogy 1-2 dolog nem stimmel, most bőven akadtak furcsaságok. A virág helyett volt aki kaktuszt hozott például, de a darált gesztenye is érdekes momentum volt. Nekem sikerült paracord helyett 0.5mm-el vastagabb hajókötelet hoznom, ami totálisan az én hibám. A sok gear hiba 130 burpeet jelentett a kezdésnél mindenkinek. Az utolsó 30-at már zsákkal a hátunkon kellett lenyomni a jeges földön, úgyhogy még a csúszkálás is nehetítette a dolgunk.

Ezután a színpadnál felsorakozva elmondták a HH24 különleges szabályait, miszerint a hozott 1kg gesztenyék gyűjtése a csapatok közötti verseny része. Egy híres szlovák Robin Hood szerű nemzeti hősre emlékezve, szabad gesztenyét lopni a többi csapattól, viszont ha ezt a drillmasterek észre veszik a csapatnak 2-2 csomag gesztenyét kell adni a másik kettőnek. Csapatok közti feladat során a vesztes 1-1 csomagot ad át és hasonlók.

Amennyire tudom senki nem próbálkozott a másik csapat meglopásával.

Ezután átmentünk a depo házba, ami a tervek szerint fűtött lett volna, viszont mégse volt az. Volt próbálkozás mobil álló gázfűtés beüzemelésére, de sajnos nem sikerült össze hozni, így lényegében csak a széltől voltunk védve a házban. A következő állomás egy közeli rét volt, ahol körbe kellett állnunk és jumping jackelni, míg mindenki sorban középre ment és 3 különböző színhez állva kapott egy rubik kockát, aminek az egyik oldalát kellett kiraknia. Ha ez 60mp alatt sikerült akkor jutalmat kapott. Olyan 6 embernek sikerült ha jól emlékszem, jutalmuk 10 burpee volt. Mindenki abba a csapatba került, amelyik színhez állt a három közül. Én a kék csapathoz kerültem Petur Viktorral, de volt rajtunk kívül 7 magyar bajtárs is.

Innentől kezdve nem tudom megígérni, hogy kronológiailag helyes sorrendben írom le a dolgokat, nehéz utólag fejben sorrendbe tenni mi mikor volt.

A csapatba osztást követően egy hosszú egyenes sorba kellett állnunk egymás mellé a zsákunkat magunk elé téve, majd a sor végéről indulva az első átadta a hátizsákját a mellette lévőnek és a sor elejére futott. A zsák átadását balra térdelve kellett megtenni, a fogadását jobbra térdelve, így a térdünkön támaszthattuk a nehéz zsákokat. Ha a zsákból kiesett valami (mert kívülre rakták pl. nem megfelelően rögzítve) azt vissza kellett tenni mihamarabb. Ezt követően fel kellett vennünk a feketített szemüvegeket és 2 raklapot vinni tovább csapatonként, miközben csak a csapatkapitányon nincs szemüveg. Aki nem raklapot vitt az az előtte lévő zsákjába kapaszkodott. A dolog a jég miatt volt kissé veszélyes, de többé-kevésbé megfontoltan meneteltünk, így nagy baj nem lett. Közel egy órás járkálás után levehettük a szemüvegeket.

Az egyik korai feladat volt, hogy ötször fel, ötször le kellett futnunk egy domboldalon az ösvényen. Minden alkalommal mikor fel vagy leértünk kaptunk egy vonalat a kártyánkra, 5db X megszerzése volt a cél. Az első teljesítő, ha jól emlékszem immunitást adó kártyát kapott. Felfelé eléggé megerőltette a combunk a menetelés, lefelé szeretek futni, azzal nem volt gond nálam. Ami a problémát jelentette az az volt, hogy minden le volt fagyva és már az első pár méteren felfelé sikerült elesnünk többeknek (sokszor), köztük nekem is (sokszor). A lefelé futás még rosszabb volt. Akkorákat zakóztunk a huszonkilós táskákkal a hátunkon, hogy rossz volt nézni-hallani. Megtanulni jól esni nagyon fontos képesség szerintem, szerencsére nekem általában jól sikerül, így a hatalmas zakókat is megúsztam komolyabb sérülés nélkül, pedig nem volt hiány belőlük… 9.5 X-ig jutottam mikor valaki célba ért, úgyhogy jó időt mentem, sajnáltam, hogy lecsúsztam róla. Később szomorúan gondoltam vissza rá, hogy ez a feladat milyen jó is volt, hiszen a futkosás melegen tartott..

Time hack feladat: a táskánkat előre rakva, kacsa járásban megtenni két kört egy hatalmas réten 40 perc alatt. A fel-le futkosás után a kifáradt négyfejű combizmokkal ez egy elég kegyetlen feladat volt. Ha tudtam volna, hogy ez jön, nem menetelek felfelé olyan nagy erőbedobással talán..  Tök sötétben, nyílt mezőn csak szenvedtünk és szenvedtünk körbe, többé-kevésbé guggolva, hajlított lábakkal, ki-ki amennyire képes volt. Az ilyen folyamatos fájdalommal, küszködéssel járó feladatok a jéghidegben és szélben embert próbálóak. Végül három embernek nem sikerült időben beérni, így vagy átadták mások az immunitást adó kártyájukat ezzel megmentve őket vagy kiestek. Mindhármukat megmentették a többiek.

Az ilyen time hack feladatok után rendszerint a depoba mentünk, ahol kaptunk vizet, volt némi meleg (nem forró) tea, mazsola, műzli szelet, banán. Mindenki leült valahová, evett-ivott, pihent. Több embert is láttam akik hálózsákokat hoztak és elaludtak (30 perces volt a szünetünk). Az első szünetünkben azonnal magamra kaptam a maradék alsáöltözetem, tartalék zoknit és aktív melegítőket tettem be a cipőbe, kesztyűbe. A szünet végéről nem szólt senki, így első alkalommal közel 10 percet késtünk a lemenetellel, lett is bünti érte ha jól emlékszem. Azt hiszem ekkor volt, hogy a nagy sietségben rohantam a többiek után, de a depo körül tiszta tükörjég volt minden (több tízméteres körzetben) és sikerült ráfutnom a sötétben. Ilyen magasra még soha nem sikerült emelnem a lábam, soha nem próbáltam ilyen erővel szétlapítani magam a földön és az is tuti, hogy nem csapódtam még lökhárítónak melllel, szóval ez a legek esése volt akkor 🙂 

Nem tudom pontosan mikor, de több alkalommal is medve kúszásban-járásban kellett előre vagy hátra felé mennünk ösvényeken, tele éles kavicsokkal, ágakkal és hasonlókkal. A feladat fontos része volt, hogy térdelni kellett, tehát amit a térdünk kapott ez idő alatt… nekem sikerült a bal térdemmel bele menni valami nagyon hegyesbe, azóta is sajog, ha ráállok, de ezzel nem vagyok egyedül az biztos. Fájdalom, fájdalom, fájdalom…

Az egyik ponton a táskánkat a depo mellett kellett hagynunk és azt a figyelmeztetést kaptuk, hogy együnk-igyunk, mivel 3 órán át táska nélkül leszünk, tehát nem lesz mit enni-inni. Medve járásban kellett jó sokáig mennünk, míg a Slip Wallhoz nem értünk. Itt össze-vissza csapatokba álltunk és az volt a feladat, hogy míg a csapat egy része kötél nélkül mászik fel a Slip Wallra, egymás átsegítve, addig a többiek gúlás fekvőtámaszt nyomnak egyszerre (két ember egymás mellett, a harmadik szemből a hátukon fekvőzik egyszerre). Mikor ezzel végeztünk a MultiRighez mentünk, ahol mindenkinek ötször végig kellett mennie az akadályon, de segíthettünk egymásnak. Tovább haladva egy réten hármunk lábait duct tape-el kötözték össze és az Atlas carry kőgolyóit kellett magunk előtt térdelve mászva görgetni a mező túlsó végéig.  Az első problémát az jelentette, hogy a golyók odafagytak a földhöz. Ezt úgy oldottuk meg, hogy kitartó rúgdosással mozdítottuk ki a helyükről őket, majd a földre térdelve négykézláb görgettük a követ együttes erővel. Természetesen a mező is tele volt kavicsokkal és élek a gyanúval, hogy gyakran sétáltatnak kutyákat is arra… Mikor végre valahára elértünk a mező végére, 5 burpeet csináltunk együtt, majd vihettük vissza a golyót hátra felé kúszásban. Ez a rész mondjuk nekem jó volt, a hasam alá görgetve a golyót remekül lehetett pihenni ráfekve pár másodpercig 🙂 Ez így leírva sütinek hangzik, de nem volt az elhihetitek. 

 

Már benne jártunk az éjszakában rendesen mikor egy réten (vagy ugyanazon, nem tudom) a jeges szélnek kitéve körbe kellett ülnünk és 1000 felülést végeznünk. A rét természetesen lejtett, így a csapat fele hegynek felfelé felülésezett. A drillmasterek iso fóliákat adtak, hogy magunk alá tegyük, valamennyire megvédve magunk attól, hogy a jéghideg föld kiszívja az alsó testünkből a kevéske meleget. Itt már rendesen sikerült több felülést is kihagynom, mivel szinte mindig mikor hátra dőltünk és jött egy másodperc szünet elaludtam. Próbáltunk cserélni a lejtőn felfelé és lefelé fekvők között, de őszintén szólva nem volt mindenki túl lelkes, hogy hegynek fölfelé felülésezzen. Itt látszott nagyon, hogy mennyire szenvednek a drillmasterek is a hidegtől, gyakran láttam őket jumping jackelni, kocogni és hasonlók, hogy kicsit felmelegítsék maguk. Hosszú-hosszú idő után végére értünk az 1000-nek és futás volt a depóig, 30 perc szünet. Borzasztó vacogás, kugliként kiterült emberek, fáradt beszélgetések. Az egyik helyre leülve én is menten elaludtam, arra ébredtem, hogy rohanás van kifelé. 

Feladat: először 2 társunkkat kellett cipelni. Ezt úgy oldottuk meg, hogy négy-négy ember cipelt két lányt, a többiek a lányok táskáit vitték. Egy idő után büntetés jött, mert nem voltunk elég hatékonyak, hogy burpee vagy fekvőtámasz volt, arra nem emlékszem. Ezután jobbak voltunk, így a feladat az lett, hogy négy embert kellett cipelnünk. Ezt csak úgy tudtuk megcsinálni, hogy volt aki egyedül vitt egy-egy embert, első körben én vittem egy lányt a hátamon, később két táskát cipeltem, a sajátom hátul és valakiét elöl.

1000 guggolás virággal, 1000 guggolás virággal és táskával. A 700. guggolás után döntöttem el, hogy még 8 óra hátra van és nincs értelme tovább csinálnom. Azzal, hogy folyamatosan elalszom másodpercekre és kihagyok dolgokat nem tudom teljesíteni a feladatokat úgy, ahogy azt elvárnám magamtól és fair lenne a többiekkel szemben. Bírtam a fagyoskodást (bár szenvedtem mint a fene), nem éreztem, hogy erőtlen lennék (persze fáradt voltam), egyszerűen kikapcsoltam folyamatosan, roló le, roló fel. Nem kellemes érzés egy ilyen döntést meghozni, tudva, hogy ezt a döntést utána cipelni kell, de az se, mikor ezt a csapattal közlöm és elköszönök tőlük. Utólag írt rám egy lány csapattárs, hogy elsírta magát, mikor elköszöntem tőlük, végül ő is kiesett később. A zsákomat felszedve először rossz irányba kóvályogam és 10 percig kerestem a házat, míg útba nem igazítottak, igazából ott volt egy percnyi sétára (ehh). A házba érve levágtam magam három székre és félig elaludtam. Azért csak félig, mert ugye a mozgás abba maradt, a ház fűtetlen volt, így teljesen kihültem és remegtem a hideg ruhák alatt, mint a nyárfa levél. Valaki a nyakamba tett egy iso fóliát valamikor (köszi utólag is), mikor pár percre felkeltem és tudtam magamról kicsit, kibontottam és magamra terítettem, de nem igazán éreztem, hogy sokat javított volna a dolgokon, úgyhogy remegtem tovább. 3.5 óra múlva feltápászkodtam és megkerestem a többieket.

Itt a HH24-en kevésbé éreztem azt, hogy a csapatmunkán lett volna a hangsúly. Itt bizony már volt, hogy mindenkit félre téve az számított, hogy ne az utolsó legyél. A gesztenyés rész szinte alig volt jelen az egészben, lopni a franc se akart hulla fáradtan, tök sötétben, miközben azt se tudja ki kivel van, hiába fityeg színes kártya a mellkason (megjegyzem egy olyan kártya jobb lett volna aminek mind a két oldala színes). Megérte elmenni? Igen. Sok értékes tapasztalattal (és téli ruhával) lettem gazdagabb, sose fordult még meg a fejemben, hogy lefagynak e a lábujjaim (felüléseknél nem éreztem a lábfejem jó ideig), futás közben sem sikerült még elaludni (bocs akinek neki mentem) és akkorákat se estem 23kg-nyi zsákkal a hátamon, mint itt. Nem leszek botor és nem edzem szét magam hasonló megpróbáltatások előtt még egyszer… Végülis túléltem az éjszakát hajnalig, így tudom, hogy télálló vagyok 🙂 Az biztos, hogy egy ilyen Winter HH24H után nem maradnak meg az emberben olyan élmények, mint egy Nagykanizsai 6 órás után. Itt folyamatos szenvedés van és fájdalom, pár perc szünettel. Ez másfajta kihívás, még a HH-n belül is. Másfajta keménységet ad. Különösen -14 fokon… 

Nagy tisztelet mindenkinek aki elindult rajta, le a kalappal a finisherek előtt! Velem még biztos találkoztok HH-n 🙂

A fotókért köszönet Jakab Attila – Challengephoto-nak és Marek Hreško-nak. A videók a Spartan Endurance Central Europe oldaláról vannak. A felejthetetlen éjszakáért köszönet Hajni Goda Hegedűsnek, Dasheenek és Sabine-nak!